2014.11.15.

A vállalat alternatív üzemanyagok és fenntartható fejlődés irányában meglévő elkötelezettsége most már a tehergépkocsi értékesítésekben is megmutatkozik. A Scania számításai szerint 2014-ben nagyjából 1.500 darab olyan Euro 6 tehergépkocsit fog ügyfelei számára leszállítani, amelyek a...

2014.11.03.

A környezetszennyezés elleni harc részeként a dél-koreai kormány arról döntött, hogy a jövő évtől árammeghajtású autókra kell cserélni az állami gépkocsiflotta negyedét.

2014.09.24.

Autómentes napnak indult, aztán mobilitási hét lett belőle: a kerekes járművet forgalmazó cégek be is dobtak mindent, persze zöldbe csomagolásban, aztán megint jöttek a hétköznapok, beteg gebékkel és száguldó paripákkal.

2014.09.15.

Szombaton negyedik alkalommal rendezi meg a jövő környezetbarát technológiáit felvonultató, a szénhidrogén-meghajtást nélkülöző járművek versenyét és seregszemléjét az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

2014.09.15.

Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát

2014.08.19.

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában...

2014.07.10.

– Két teljes hosszúságú pótkocsiból álló szerelvénnyel a Scania 30%-os üzemanyag-megtakarítást realizált, a szén-dioxid kibocsátás ugyanilyen mértékű csökkenése mellett. A Scania kérelmét követően a Svéd Közlekedési Hatóság a svédországi Södertälje és Helsingborg között engedélyezte 31,5 m...

2014.07.09.

A Ford idén útjára indít egy kezdeményezést, amelynek célja a vízfogyasztás mérséklése a világ különböző országaiban működő Ford-beszállítóiknál.

2014.06.17.

Már 280 tonna használt sütőolajat adtak le a Mol-kutaknál - egy csepp sütőolaj akár ezer liter folyóvíz károsodásához is vezethet.

2014.05.23.

A robogók erősebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....
2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....
2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....