Scania

A Scania közel 1.500 biodízel tehergépkocsit szállít le 2014 folyamán

2014.11.15.

A vállalat alternatív üzemanyagok és fenntartható fejlődés irányában meglévő elkötelezettsége most már a tehergépkocsi értékesítésekben is megmutatkozik. A Scania számításai szerint 2014-ben nagyjából 1.500 darab olyan Euro 6 tehergépkocsit fog ügyfelei számára leszállítani, amelyek a termékválaszték 5 különböző, 100% biodízel-üzemre képes motorjának valamelyikével működnek.

„Az előrejelzések szerint ebben az évben 1.500 darab biodízel üzemű Euro 6 tehergépkocsit fogunk legyártani és leszállítani.” – mondta Christopher Podgorski, a Scania tehergépkocsikért felelős alelnöke. „Nagyon büszke vagyok erre a mennyiségre, mert nem csak azt mutatja meg, hogy az iparágban az alternatív üzemanyagokban mi rendelkezünk a legátfogóbb befektetésekkel, de most már átütő kereskedelmi sikert is elértünk. Ez egyértelmű értékmérője a Scania nézetének, miszerint a fenntartható jövő egyben nyereséges jövő is.”

A Scania moduláris termelési rendszerében három különböző motorcsaládban gyárt teljesen biodízel üzemű Euro 6 motorokat: 9 literes, soros, öthengeres; 13 literes, soros, hathengeres és 16 literes V8. A motorok 320 és 580 lóerő közötti teljesítménytartományban állnak rendelkezésre, kiszolgálva ezzel számos ügyféligényt és felhasználási területet. A biodízel jelenleg talán a legnépszerűbb alternatív üzemanyag az európai fuvarozók között. Egyszerű használni, szükség esetén keverhető normál gázolajjal, ugyanakkor 65% vagy – az előállítási módtól függően – még nagyobb csökkenés érhető el vele a CO2-kibocsátásban.

„Csak azok a környezetvédelmi lépések számítanak valójában, amik már ténylegesen élnek.” – hangsúlyozta Magnus Höglund, a Scania disztribúciós tehergépkocsijainak termékigazgatója. „Köszönhetően termékválasztékunk szélességének, számos piac különböző felhasználási területe számára szállítunk biodízel teherautókat. A legtöbbjüket a hosszú távú fuvarozási szegmensben dolgozó ügyfelek vásárolják. Választásuk lényege, hogy nem kell semmiről lemondaniuk: a Scaniától már megszokott módon ugyanolyan jól felszerelt járműveket kapnak ugyanazzal a kiemelkedő vezethetőséggel, miközben radikálisan csökkenthetik ökológiai lábnyomukat.”

2014-ben a Scania a legtöbb biodízel teherautóját osztrák, svéd és német ügyfeleknek szállította le, de az érdeklődés erőteljesen növekszik más országokban is. Az egyik legnagyobb, egyedi vásárlást a svájci Coop hajtotta végre, aki 50 darab hosszú távú fuvarozásra specifikált járművet rendelt meg. A vállalat célja, hogy 2023-ra szén-dioxid mentes működést érjen el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..