2014.04.09.

- Uniós projekt keretében elkészítik Magyarország fő közlekedési útjainak közlekedésbiztonsági térképét, amelyet a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) május végéig állít össze az elmúlt hónapokban készített mérés alapján.

2014.04.07.

Nagyszabású kiállítással idézi meg Párizsban az Institut du monde arabe (Arab Világ Intézete) a legendás Orient expresszt, amely a francia fővárost közel egy évszázadon át kötötte össze Isztambullal.

2014.04.02.

– Sztrájkba lépett szerda nulla órakor 5400, a Lufthansánál és a Germanwingsnél szolgálatot teljesítő pilóta, a légitársaságok több ezer járatot töröltek emiatt.

2014.03.31.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint mintegy félmillióan próbálták ki a hétvégén a pénteken átadott 4-es metrót.

2014.03.29.

A japán gyártó új vezetéstámogató rendszere megmondja az autóvezetőnek, hogy mennyivel kell mennie, hogy elérje a zöld jelzést, ha pedig ez lehetetlen, akkor azt tudatja, hogy mikor kell elkezdenie lassítani.

2014.03.28.

A 2010-ben létrejött és azóta is fennmaradt összefogásnak és egységnek köszönhető a 4-es metró átadása - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az új metróvonal átadási ünnepségén, a kelenföldi végállomáson.

2014.03.27.

A Budapest Airport elnyerte a legjobb kelet-európai repülőtérnek járó díjat a Barcelonában zajló Passenger Terminal EXPO 2014 nemzetközi kiállításon - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

2014.03.26.

2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell díjat fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát.

2014.03.22.

A középtávú elképzelések között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel – a devizás autóhiteleseket pedig menteni kell.

2014.03.17.

A Franciaország északi részén közel egy hete tartó légszennyezettség miatt a kormány döntése értelmében hétfőn csak a páratlan rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban. Szmogriadóra 1997 óta nem volt példa Párizsban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....