2014.06.13.

– Kezdődik a nyári szabadságok időszaka, így tömegesen indulnak a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások haza, illetve a turisták nyaralni, ami az idén is jelentős forgalmat okoz a röszkei határátkelőhelyen – közölte a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője pénteken a helyszínen tartott...

2014.06.13.

Ma este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), emiatt megváltozik több, a kőbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is.

2014.06.07.

A telekocsizás Magyarországon is egyre inkább alternatívája a tömegközlekedésnek. A 2012-es alapítású piacvezető magyar telekocsi szolgáltató, az AutoHop (korábban Zivi) szolgáltatása tavaly óta már Romániában is elérhető, és további közép-európai terjeszkedés elébe néz.

2014.06.04.

Óriási érdeklődés kísérte a Közlekedik a Család vetélkedőt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a zavartalan napsütés mellett a vasárnapi gyereknap is besegített a látogatottságba. A versenyt a nyíregyházi Salamon család nyerte.

2014.06.01.

Megérkezett New Yorkba Fa Nándor és Goszleth Marcell a Spirit of Hungary hajóval, amellyel indulnak a vasárnap délben rajtoló New York-Barcelona vitorlás versenyen.

2014.06.01.

Amíg világszerte egyre több panasz érkezik az önkormányzatokhoz az egyre elviselhetetlenebb zajszint miatt, az Európai Unió folyamatosan keresi a lehetőségeket a zajszennyezettséggel járó következmények csökkentésére.

2014.05.31.

A kormány bruttó 8 milliárd forinttal emelte az M0-s körgyűrű bővítésének támogatását - a határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

2014.05.31.

Az útdíj megfizetését a rendőrség a határátkelőknél állandó, míg az ország belsejében mozgó ellenőrzéssel végzi - tartalmazza egyebek között az országos rendőrfőkapitány utasítása, amely a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.

2014.05.31.

- Ausztriában június 1-jétől a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek nem közlekedhetnek a három- vagy négysávos autópályák legbelső sávjában - tájékoztatta az MTI-t az osztrák autópálya-üzemeltető.

2014.05.29.

Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja a német konzervatív CDU parlamenti (Bundestag) frakcióvezetője. Volker Kauder szerint az egységes autópályadíj "értelmes megoldás" lenne, amennyiben nem emelné az autósok terheit.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....