2014.05.07.

A WebEye Magyarország adatai alapján az útdíjat fedélzeti egységen (OBU) keresztül bevallók közül az aktív, regisztrált járművek közel egyharmada külföldi felségjelzésű, vagyis a külföldi fuvarozók aránya megközelíti a 30 százalékot.

2014.05.05.

– Több mint négyszáz ittas járművezetőt, zömében kerékpárost találtak a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén tartott fokozott közúti ellenőrzés során – közölte a rendőrség hétfő délután a honlapján.

2014.05.05.

Ellenőrzéseket végez a MÁV Zrt. és a rendőrség május 6-án, kedden országszerte több mint 30 helyszínen, közutakon és vasúti átjáróknál, hogy felhívja a közlekedők figyelmét a vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira – közölte a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

2014.04.24.

A közösségi és környezetbarát közlekedés lehetőségeit bemutató fotókat, rajzokat, vagy családi alkotásokat várnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös pályázatára az Európai Mobilitási Hét alkalmából.

2014.04.24.

Amerikában különösen jellemző, hogy ahová csak lehet, négy keréken utaznak az emberek. Annak viszont, hogy mindenki autóban ül, számos negatív környezeti hatása van, nem is beszélve a rendszeresen kialakuló közlekedési dugókról.

2014.04.22.

- Kamionokat, kocsikat, árukészletet, de sütőipari gépeket és kocsmai bútorokat is lefoglaltak adótartozóktól a közúti és más helyszíni ellenőrzéseken a pénzügyőrök az elmúlt két hónap alatt, az év eleje óta élő lehetőséggel a hatóság emberei eddig negyedmilliárd forintnyi köztartozás...

2014.04.21.

- A húsvéti ünnepek, az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukról visszatérő vendégmunkások miatt megnőtt a forgalom a Csongrád megyei határátkelőhelyek belépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

2014.04.18.

– A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is megállapodott a szakszervezetekkel a bérekről, a munkáltató április elsejétől átlagosan 3 százalékos alapbéremelést biztosít a dolgozóknak – közölte az MTI megkeresésére a cég pénteken.

2014.04.17.

A húsvéti ünnepek alatt az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt torlódás várható a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

2014.04.15.

A hatékony közlekedési rendszer létfontosságú a modern gazdaságok működéséhez. Ugyanakkor a közlekedés súlyosan károsíthatja a környezetet és az egészséget. Ezért egy bátor párizsi nyilatkozat elfogadására szólítunk fel, kormánybefektetéseket sürgetünk a zöld és egészséges közlekedésbe.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....