2020.07.19.

Augusztus végére befejeződik a vasúti felújítás a budapesti Nyugati pályaudvar és a Városliget között a ceglédi vonalon, a munkák az ütemezésnek megfelelően haladnak - közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

2020.06.07.

- A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol, a beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat, eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

2020.05.13.

A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös projektjének keretében hetek óta járják a márka zenélő autói az országot, és igyekeznek kellemes pillanatokat vinni  az otthon maradottaknak, és az egészségügyi intézményekben lévő betegeknek, időseknek, valamint az ott dolgozóknak. 

2020.05.06.

A mai naptól a hatvani (80a) vasútvonal gödöllői szakaszán a felármentesen igénybe vehető vonatokra a MÁV és a HÉV; míg a H8-as hévvonalon a MÁV-START bérletei is felhasználhatók utazásra Budapest és Gödöllő között, a Budapest-bérlet felmutatásával együtt - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs...

2020.03.02.

- A MÁV-Start 1600, orvosi szájmaszkot, kézfertőtlenítő gélt, fertőtlenítő hatású kendőt, gumikesztyűt tartalmazó egészségügyi egységcsomagot osztott ki a nemzetközi járatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóknak és az utaskísérő személyzetnek - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága...

2020.01.14.

A MÁV-Start 115 darab modern villanymozdony vásárlására közbeszerzési eljárást indított, eredményes eljárás esetén a szerződés megkötése 2020 végére várható, az első új mozdonyok legkorábban 2022-ben állhatnak forgalomba, a beszerzést a tervek szerint hitelből finanszírozza a vasúttársaság –...

2019.12.22.

Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban. A MÁV december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi rend szerint közlekedteti a vonatokat. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén...

2019.12.08.

Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója, amelynek keretében mától visszaadják a vasúti utasforgalomnak a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese.

2019.12.02.

- Több vonalon nem járnak vagy késnek a vonatok a havazás miatt - közölte a Mávinform hétfő reggel a Facebook-oldalán. 

2019.10.20.

Október 21-től a MÁV vasúti bérletei hozzárendelhetők az új típusú - 2016. január 1-től kibocsátott - személyazonosító igazolványhoz, az eSzemélyihez - közölte a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....