2018.11.27.

A MÁV-Start 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon. A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első kocsiszekrénye megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba (DJJ), ahol a betétkocsik összeszerelését végzik –...

2018.11.14.

- Több mint félmillió menetjegy kelt el júniustól novemberig a jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.

2018.10.31.

- Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: november 1-jén a szombati, 2-án és 3-án az ünnepnapi, 4-én a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.

2018.10.04.

Mától két hétig karbantartás miatt zárva van a budapesti Déli pályaudvar. Az érintett vonatok jelentős része Kelenföld vasútállomásról indul, illetve oda érkezik.

2018.09.26.

- A MÁV évente 140 millió utast szállít, a társaság az utasszám további bővítésére törekszik, főként a budapesti elővárosi vonalakon, ahol a teljes utasforgalom fele közlekedik - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

2018.09.18.

Karbantartási munkák miatt októberben két hétre teljesen lezárják a fővárosi Déli pályaudvart - erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI megkeresésére.

2018.09.02.

- A MÁV-Start Zrt. és a MÁV Zrt. alkotta konzorcium 3,6 milliárd forintos támogatási szerződést kötött az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) informatikai fejlesztésre az Integrált közlekedésfejlesztési operatív programban (Ikop) - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

2018.08.16.

- Az augusztus 20-ai munkaszüneti nap miatt változik a vonatok közlekedési rendje: augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

2018.08.12.

Halálra gázolt a vonat egy embert Zuglóban, a Korong utcánál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján vasárnap.

2018.08.05.

- Az idei első fél évben több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV, ami a tavalyihoz képest 10 százalékos emelkedést és majdnem 7 százalékkal nagyobb nettó árbevételt jelent.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....