2014.03.08.

A fogyatékkal élők március 31-ig igényelhetik az állam által nyújtott kilencszázezer forintos gépjármű-vásárlási támogatást, amelynek segítségével új Suzukit vehetnek.

2014.02.05.

Szijjártó Péter szerint a hazai autóipar kirobbanó formája, teljesítménye bizonyíték arra, hogy Magyarország helyes stratégiát választott a válság legyőzésére.

2013.10.18.

A Suzuki legújabb modelljét, az SX4 S-CROSS-t is kipróbálhatják azok a vásárlók, akik október 18-án és 19-én ellátogatnak a Suzuki Országos Tesztnapokra, a részt vevő Suzuki-márkakereskedések valamelyikébe. A tesztnapokhoz és a hamarosan induló országjáró show-hoz nyereményjáték kapcsolódik: a...

2013.10.09.

A három hónapig zajló Suzuki Splash Hölgysofőrök Versenye győztese Szombathelyen vette át nyereményét, a tündöklő kék Splasht.

2013.09.13.

A sárospataki Ferro-Tool Szerszámkészítő és Forgalmazó Zrt. új üzemcsarnokot épít zempléni városban, és Budapesten is létrehoz egy kisebb üzemet. A cég több mint 750 millió forintos beruházása az új csarnok alapkőletételével csütörtökön kezdődött meg.

2013.09.07.

Globális céggé és a kiskocsik specialistájává fejlesztette a korábban textilipari gépeket és motorkerékpárokat gyártó Suzukit, mely igazi népautókkal hódította meg a világot. Az ő tevékenységének eredménye az indiai és magyarországi beruházás, Esztergom ma is az egyetlen európai hídfőállása a...

2013.09.06.

Az esztergomi Suzuki-gyár gyártósoráról a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Osamu Suzuki és Orbán Viktor miniszterelnök kormányozta le pénteken az SX4 S-CROSS modellt, amely számos újdonságot felvonultató kompakt városi sport-szabadidőautó.

2013.09.03.

A három hónapja zajló országos versenyben több mint 3000 asszony és lány tette próbára magát, a legfiatalabb próbálkozó éppen csak nagykorú volt, a legidősebb 73 évesen vállalta a megmérettetést. Közülük 88-an jutottak az országos döntőbe, amit a hétvégén rendeztek Zsámbékon. A győztes a...

2013.08.31.

Szombaton rendezték meg Zsámbékon a Suzuki idei hölgysofőrversenyének döntőjét. Vidám, egész napos program várta a résztvevőket - tájékoztatta szerkesztőségünket Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

2013.08.28.

Az eredetileg becsülthöz képest harmadába, illetve negyedébe kerül az Esztergom és az M1 autópálya közötti kapcsolathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány és értékelemzés elkészítése. A közbeszerzési pályázat eredménye a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....