2016.12.25.

A Nissan bejelentette, hogy LEAF modelljeinek tulajdonosai együttesen összesen hárommilliárd kilométernek megfelelő távolságot tettek meg ezidáig autóikkal. A vállalat Felvillanyozzuk a világot néven elindított új digitális platformjával, illetve egy „fizess energiával” elven működő párizsi...

2016.12.16.

- Rekordeladásokra számít a Nissan 2017-ben a világgazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkedő autópiaci keresletnek köszönhetően, még a nyersanyagárak és a devizaárfolyamok ellentétes hatásával szemben is - közölte pénteken Carlos Ghosn, a Nissan és a Renault elnök-vezérigazgatója.

2016.12.12.

A Nissan leleplezte a különleges LEAF Black Edition modellt, és ezzel megalkotta a prémium stílus mintapéldányát a tömeggyártású elektromos járművek (EV) szektorában.

2016.12.10.

A Nissan oppamai gyárában bevezette az Intelligent Vehicle Towing (intelligens járművontatás – IVT) technológiát, egy teljesen automatizált járművontató rendszert.

2016.12.08.

Most, hogy az autonóm (AD) technológiák a közlekedés új fejleményeit és funkcióit hozzák magukkal, elkerülhetetlenül felmerül számos fontos kérdés. Például: Mi készteti majd a vezetőket arra, hogy megbízzanak járműveikben? Hogyan fognak a járművek kommunikálni a vezetőkkel, és hogyan fogják...

2016.12.04.

A Nissan márka sztárja, az X-Trail crossover immár új, nagyobb teljesítményű erős dízel motorral is kapható. A 2.0 literes autó már most megrendelhető, és az új év elejére vállalják a leszállítást is.

2016.12.02.

A Nissan és az Eaton energiatárolást biztosító rendszerével, az xStorage BUILDING-gel új lendületet kap az elektromos járművek akkumulátorainak másodlagos felhasználása.

2016.12.01.

A Nissan márka sztárja, az X-Trail crossover immár új, nagyobb teljesítményű erős dízel motorral is kapható. A 2.0 literes autó már most megrendelhető, és az új év elejére vállalják a leszállítást is.

2016.11.23.

- A német autóipari szövetség elnöke szerint a brit kormánynak rövid időn belül tisztáznia kellene, hogy meg akarja-e tartani teljes körű hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után is, mert a bizonytalanság a beruházások leállásához, sőt egyes...

2016.11.14.

A Black Edition változat prémium stílust hoz a tömeggyártású elektromos járművek szektorába.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....
2026.03.17
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós,....
2026.03.17
Egy durrdefekt nemcsak a sofőr, hanem a körülötte közlekedők életét is egy pillanat alatt veszélybe....
2026.03.17
Tavaly december óta a világ legnagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik....