2017.03.13.

Szentgotthárdon születésnapi fotózásra jöttek össze azok a kollégák, akik 25 éve, az első magyar személyautó, az első Opel Astra születésekor is már a gyárban dolgoztak. Huszonöt éve, 1992-ben, március 13-án pénteken a szentgotthárdi gyár zsúfolásig megtelt vendégekkel és a sajtó képviselőivel...

2017.03.06.

Az Opel autógyártó társaság valamennyi üzemére, így a szentgotthárdi motorgyárra is vonatkozik, hogy az új tulajdonos tiszteletben tartja az érvényes szerződéseket és megállapodásokat - mondta a társaság egyik szóvivője az MTI-nek a hétfőn bejelentett tulajdonosváltással kapcsolatban.

2017.01.17.

Szentgotthárd rekord évet zárt 2016-ban, közel 630 ezer motor készült az Opel magyarországi gyárában, ami 23 százalékkal több, mint eddig bármikor (érdekesség: tavalyig 1999-ben és 2015-ben gyártotta szinte darabra megegyezően a legtöbb motort Szentgotthárd - mindkét esztendőben ez a szám 511....

2016.03.07.

Harmadik alkalommal rendezett Járműipari Konferenciát a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA, amelyen a magyar járműipar nagyágyúi vettek részt. A magyar kormány is magas szinten képviselte magát Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter személyében.

2016.01.26.

Grzegorz Buchal-t nevezték ki február 1-i hatállyal az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatójává Solt Tamás utódjaként.

2015.12.09.

Másfél hónappal a frankfurti világpremier után a hazai kereskedésekbe is megérkezett a rüsselsheimi bestseller. Egy közel 600 km-es menetpróba bőven elég volt arra, hogy egy üléspróbán túlmenő meggyőződésünk legyen arról, mennyire komoly kihívója az újdonság a felső osztálynak, milyen a LED...

2015.10.06.

Az Opel az idén 580 ezer motort gyárt szentgotthárdi gyárában, jövőre pedig 700 ezer darab fölé emelik a termelést; ez a terveknek megfelelően, párhuzamosan halad az asperni üzembeli motorgyártás kifutásával - mondta Dános András, az Opel Magyarország PR-igazgatója az MTI-nek.

2015.09.13.

Az Opel Szentgotthárd 25 éve azt bizonyítja, hogy Magyarország egyik legstabilabb és legdinamikusabban fejlődő vállalata vagyunk.

2015.09.10.

Félmilliárd forintba került az Opel új Tudásközpontja Szentgotthárdon, amelyet csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter avatott fel Joachim Koschnicke-nek, az Opel alelnökének és Solt Tamásnak, az Opel Szentgotthárd vezérigazgatójának jelenlétében.

2015.06.28.

A 125 vagy 150 lóerős, teljesen alumíniumépítésű motort a közvetlen, centrális benzinbefecskendezés és a turbófeltöltés is hasonlatossá teszi az Adam és Corsa néhány hónapja bemutatott, teljesen alumíniumépítésű motorjához.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....