2015.04.18.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. közgyűlése 98,7 százalékos többséggel szavazta meg az előterjesztetett határozatot.

2015.04.13.

Török midibuszok a Várban, lengyel Volvók a Volánoknak - ki beszél már Nemzeti Autóbusz Programról?

2015.03.05.

Újonnan elnyert megrendelés révén gyarapítja a Rába a Suzuki számára szállított termékei körét. A most megkötött megállapodással évi mintegy 2 milliárd forint értékű üzletet nyert el a társaság Alkatrész üzletága az új Suzuki Vitara teljes életciklusára - közölte a Rába a BÉT honlapján.

2015.01.26.

Ötmilliárd forint értékben gyárt és szállít katasztrófavédelmi eszközökhöz alvázakat a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. a BM Heros Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. számára - az erről szóló tájékoztatás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2015.01.08.

A Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) autóbuszai 1928 és 1936 között szállították az utasokat, e cég történetéből emelünk ki néhány fontos fejezetet.

2014.11.13.

– Az első háromnegyed évben 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől – derül...

2014.11.07.

A nagy múltú győri Rába gyár, pontos nevén a Rába Járműipari Holding Nyrt. néhány éve, fennállásának 115. évfordulóján önálló kutatás-fejlesztési bázist, Technológiai Centrumot adott át. A Technológia Centrumhoz egy látogatható bemutató központ is társul mely bepillantást enged a társaság...

2014.09.28.

Fejlesztette orosházi üzemét negyedmilliárd forintos beruházással az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt. (AKG). A társaság saját forrásból és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja keretéből elnyerhető kedvezményes kamatozású hitelből finanszírozta beruházást.

2014.08.25.

Mutatóban elektromos, többségében azonban dízel buszok váltják majd a Várban a jelenlegi muzeális Ikarusokat. Mindkét kategóriában jelen lehet a Rába, a magyar állami tulajdonú járműgyártó. Bár korábban tervezték, nem lesz zéró kibocsátású buszjárat a történelmi városrészben.

2014.08.10.

Jelentősen nőtt az idei második negyedévben a Rába árbevétele, ugyanakkor visszaesett a nyeresége - derült ki a győri székhelyű járműgyártó holding gyorsjelentéséből, amelyet csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde zárása után tett közzé.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....