uniós forrás

Száz munkahelyet teremtett a Fehrer Automotive-Rába Kft. Móron

2015.05.05.

Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett - közölte a cég az MTI-vel.

A közleményben rámutattak: a vállalat 2009-ben azzal a céllal jött létre, hogy habosított termékeket (ülés alapanyag) gyártson az európai autóipar részére. A gyártókapacitás kiépítéséhez 638,81 millió forint uniós támogatást nyertek. Az első ütemben a Fehrer felújította bérelt gyártócsarnokát és egy új raktárcsarnokot épített fel. A következő lépés a gyártócsarnok és a raktárépület közötti átjáró folyosó és a zárt szállítópálya kialakítása volt.

 

A cég referenciái között a Magyar Suzuki, Magyar Toyo Seat, F.S Fehrer GmbH, JCI, ISE GmbH, Sears Seating, NABI, Remarul, Bombardier és a Kravtex Kft. szerepel

A támogatásból nemcsak az ingatlan korszerűsítésére, hanem három újabb gépsor, egy keverő berendezés, valamint speciális mérőműszerek és szerszámok beszerzésére is sor került. Az MTI érdeklődésére a cég közölte: 2013-ban az addig 70 százalékos német tulajdonos, az F.S. Fehrer Automotive GmbH kivásárolta a Rába 30 százalékát, majd 2014 végén az egész vállalat az Aunde csoport tagja lett.

A cégcsoport móri telephelyén jelenleg 381 ember dolgozik, ebből 367 a saját dolgozójuk. Az előzetes adatok szerint tavaly a vállalat 35,4 millió euró árbevételt és mintegy 2,4 millió euró üzemi eredményt ért el.

 

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....
2026.03.01
Hamarosan indul a kerékpáros szezon, ezért összegyűjtöttünk néhány gyakori hibát, amelyet sok szülő....
2026.03.01
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem két hallgatója tartóztatott fel egy rendőrök elől menekülő, ittas,....
2026.03.01
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden....
2026.03.01
A BMW vezérigazgatója is csatlakozik a kancellár üzleti csoportjához, akik együttműködés reményében....
2026.02.28
Az Audi 2026-ban egy igazán különleges évfordulót ünnepel: az öthengeres motorja 50. születésnapját....