Rába

Évi 2 millió euró értékű futómű-szállítási megállapodást írt alá a Rába

2015.06.29.

– Évi 2 millió euró értékű, 5 évre szóló, futóművek szállítására vonatkozó megállapodást írt alá a Rába egy európai prémium kategóriás járműgyártóval – közölte a győri járműipari vállalat hétfőn az MTI-vel.

A vállalat nevét nem hozták nyilvánosságra, azonban a közleményből annyi kiderül, hogy a két társaság közötti együttműködés több évre nyúlik vissza. A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2007-ben szállított először alkatrészeket a partnervállalat felső kategóriás nehézgépjárműveihez. A közlemény szerint az európai partnervállalat új utánfutó-típust tervez, amelyhez a Rába nyerte el a futómű-gyártási jogot.


A győri székhelyű társaság már idén mintadarabokat szállít a cég számára, jövőre pedig indul az új konstrukcióval rendelkező futóművek sorozatgyártása. A szállítások összértéke éves szinten elérheti a 2 millió eurót. A Rába Járműipari Holding több mint egy évszázados járműipari tapasztalattal rendelkező vállalat, amelynek üzleti portfólióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág.

A Rába exportorientált vállalat, stratégiai piacai az Európai Unió, a FÁK-országok és az Amerikai Egyesült Államok. A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A BÉT adatai szerint a Rába Járműipari Holding tavalyi éves, konszolidált árbevétele mintegy 48 milliárd forint volt, adózás utáni nyeresége pedig 852 millió forintot tett ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....