A kilépő irányú teherforgalomban hét órás várakozási idő alakult ki - írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Lezuhant egy kadétokat szállító katonai An-26-os szállítógép. Legfrissebb értesülések szerint 22-en életüket vesztették.
Beindult Ukrajnában az az állami internetes projekt, amelynek köszönhetően az autóvezetők az okostelefonjukra letölthetik saját vezetői engedélyüket és járművük forgalmi engedélyét.
Az ukrán kormány módosította az importtilalom alá eső áruk listáját. A behozatali korlátozás mostantól az Oroszországból származó gépjárművekre is vonatkozik – írja a rusautonews.com orosz autós szakportál.
- Elindult a Budapest és a kárpátaljai Munkács közötti első, normál nyomtávon közlekedő közvetlen InterCity járat a Nyugati pályaudvarról vasárnap reggel, a vonat révén 9,5 óráról 7 órára csökken a menetidő - közölte a MÁV-Start az MTI-vel.
Ukrajna ötvenöt polgári célú helikopter vásárlásáról írt alá szerződést az Airbus francia repülőgépgyártó vállalattal 555 millió euró (több mint 180 milliárd forint) értékben szombaton. Ez az eddig aláírt legjelentősebb szerződés a két ország között.
Az ukrán határőrizeti szerv számítástechnikai rendszerének meghibásodása miatt szünetel a határátléptetés - aki teheti egyelőre ne induljon el!
Az ukrán kormány határozatot hozott arról, hogy a jövő év kezdetétől 50 km/órában maximálja a megengedett sebességet a gépjárművezetőknek lakott területen, szemben a jelenlegi 60 km/órás határnál - adta hírül a kabinet határozatát az Urjadovij Kurjer című hivatalos közlöny.
Egyszerre több város repülőterén átmenetileg leállították a légi közlekedést Ukrajnában pénteken, a hatóságok evakuálták az utasokat és a személyzetet - jelentették ukrán hírportálok a hatóságok és a repülőterek sajtószolgálatainak közléseire hivatkozva.
- Egyelőre nem nőtt a magyar-ukrán határátkelők járműforgalma az ukrán állampolgárok vasárnap nulla órakor érvénybe lépett európai uniós vízummentessége miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére.