2016.02.08.

1991-ben gördült le az utolsó Trabant Zwickauban és az utolsó Wartburg Eisenachban. Nagy lett a pánik az egykori NDK-ban a gyárleállítások után. Hamarosan azonban megjelent két gyújtószikra, az egyik az Opel volt, a másik pedig a Volkswagen – idézi fel a 25 évvel ezelőtti helyzetet az...

2016.01.09.

Lezárult az az Európai Uniós, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában támogatott projekt, amelyet az „FHL BJÖRN HUNGARY” Kft. valósíthatott meg, közel százmillió forintos támogatásból.

2016.01.02.

Soha nem látott mértékben növekedni fog a dízelmotorral szerelt autók száma Németországban – tette közzé prognózisát a Duisburg-Essen Egyetemen működő CAR Intézet. Mindez egyértelműen azt jelzi, hogy a Volkswagen 2015-ös dízel-ügye semmilyen hatással nincs a dízelmotorok kedveltségére.

2015.12.27.

Január közepén Thorsten Jablonski veszi át a Volkswagen Kassel-Baunatal-ban működő gyárának vezetését. Elődjét a szoftver-ügy miatt kényszerszabadságra küldték és már nem is tér vissza.

2015.12.14.

A Volkswagen Csoport átszervezése már előrehaladott állapotban van. A cégcsoport az október végén megjelölt öt legsürgősebb célfeladat mindegyikében komoly eredményeket ért el: kialakították az európai vásárlók részére ígért technikai megoldásokat, ezeket a hatóságoknak bemutatták és azok...

2015.12.10.

Elkészültek a tervek a Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányában Európában érintett motorok megjavítására, és januárban elkezdődik az érintett gépjárművek visszarendelése a szervizre - jelentette be a német társaság vezérigazgatója csütörtökön Wolfsburgban.

2015.11.26.

A huszonnégy ország haszonjármű szakújságíróiból álló nemzetközi zsűri döntött: a 2016-os év legjobb haszonjárműve a Transporter hatodik generációja lett. Ezzel a Transporter története során harmadik alkalommal részesült ebben a megtisztelő kitüntetésben

2015.11.07.

Tovább folytatja a dízel ügy tisztázását a Volkswagen-csoport: belső vizsgálatok során kiderült, hogy bizonyos járművek esetében a szén-dioxid kibocsátási értékek típusengedélyhez való meghatározása során szabálytalanságok történtek. A jelenlegi ismeretek szerint ez a Volkswagen-csoport...

2015.10.27.

A Volkswagen október 22-én megerősítette, hogy az Európai Unión belül forgalmazott, EA 288 típusú dízelmotorral hajtott, Euro 5 és Euro 6 környezetvédelmi besorolású gépkocsik nem érintettek a jelenlegi, dízelmotorok károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos ügyben. Ezekben a járművekben nem...

2015.10.05.

Sok mindent már tudunk a technikai oldalról, de még erről sem mindent, az „ügy” egészéről pedig nagyon keveset. Félő, titkosítva lesz egy évszázadra. Fejek hullnak a birodalomban és fognak is még, az anyagi veszteség óriási – még beláthatatlan, hogy mekkora, – és a presztizsveszteséget is nehéz...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....
2026.02.26
Súlyos hibák miatt a nickelsdorfi rendőrök a hétvégén leállítottak egy román turistabuszt.....
2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....