2015.10.16.

„Néha ahhoz, hogy elérjük célunk, két kerékről futócipőre kell váltani” – e mottónak megfelelően alakult meg a Harley-Davidson Budapest Charity Run Team, amely arra a küldetésre vállalkozott, hogy sporttal hívja fel a figyelmet a jótékonyságra és adománygyűjtéssel segítse a Bátor Tábor...

2015.10.16.

Még éppen csak látszanak az Apollo Tyres újonnan épülő gyárának alapjai, a cég már Magyarországon is hűen képviseli anyavállalatának alapvető értékeit. Ezekkel összhangban, az Apollo Tyres ’Care for Society’ programjának keretében a cég olyan kezdeményezésbe fogott, amely a helyi közösséget...

2015.07.28.

Jótékonysági árverés keretében talált gazdára a Kecskeméten elsőként legyártott Mercedes-Benz CLA Shooting Brake modell, melyet maga Lewis Hamilton vásárolt meg 28.000.000 forintért. Aukción kívül azonban ennél is többet ajánlottak a különleges autóért, mely végül 30.000.000 forintért kelt el...

2014.12.24.

Csaknem egymillió forint értékű tárgyadományt gyűjtött a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete (MOTE) a Tűzoltó utcai Gyermekklinika beteg gyerekei javára, amelyeket tegnap adtak át Budapesten.

2014.10.20.

Az állatok világnapja kapcsán szervezett rendhagyó sajtótájékoztatót a Fiat Group Automobiles CEE Kft., ahol a márka társadalmi szerepvállalása mellett egy macsakmentő autó átadásának és egy fél szemére vak kiscica örökbefogadásának lehettünk tanúi. A rendezvénnyel egy időben kezdetét vette az...

2014.07.16.

Bőkezű felajánlás a Tesla Motors tulajdonosától Nikola Tesla születésének 158. évfordulóján

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....