adomány

Jelentős adomány gyűlt össze Lewis Hamilton segítségével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára

2015.07.28.

Jótékonysági árverés keretében talált gazdára a Kecskeméten elsőként legyártott Mercedes-Benz CLA Shooting Brake modell, melyet maga Lewis Hamilton vásárolt meg 28.000.000 forintért. Aukción kívül azonban ennél is többet ajánlottak a különleges autóért, mely végül 30.000.000 forintért kelt el két nappal az esemény után. Így összesen 44.113.000 forintot gyűjtött össze a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára a szervező Mercedes-Benz Hungária Kft. és Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A Forma-1 Magyar Nagydíj előtt megrendezett jótékony célú aukción több mint húsz tétel került kalapács alá, sportszövetségek és vállalatok különleges és értékes tárgyakkal, ereklyékkel járultak hozzá az aukció sikeréhez.Az árverés után újabb felajánlás érkezett, így végül szombaton a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. vehette át a korábbi árverés legértékesebb tételét közvetlenül az időmérő edzés után a Hungaroringen. 2012-ben egyébként ez a cég vásárolta meg az első, szintén Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztályt is, így mindkét különleges autó hazánkban marad.

Lewis Hamilton örömmel mondott igent a felajánlásra, hiszen így még több pénz jut a rászoruló gyermekek körülményeinek javítására a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül. Mindezen felül szombaton saját overallját is felajánlotta a szervezet számára, mely később talán egy hasonló aukción talál majd gazdára.
Az esemény és a későbbi felajánlás valódi nyertesei azok a gyermekek, akiknek jövőjéről az NGYSZ gondoskodhat. Ebben segíti őket az a jelentős összeg, mely az árverésre bocsátott tételekből és az esemény részvételi díjából adódott össze. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Mercedes-Benz együttműködésének történetében kiemelkedő eredménnyel zárult jótékonysági rendezvény összesen 44.113.000 forinttal járult hozzá az NGYSZ működéséhez. A több mint tíz évre visszatekintő kapcsolat közös programjai már a múltban is rendkívül jelentős segítség megteremtését tették lehetővé.

Ingo Fröhlich és Dr. Edvi Péter az adomány átadásakor

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója: „Büszkék vagyunk arra, hogy tevékenységünkkel elősegíthetjük a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat működését, és hálával tartozunk partnereinknek a hathatós támogatásért, mellyel hozzájárultak az árverés sikeréhez. Köszönetet kell mondanunk a szolgálat kollégáinak is azért az emberfeletti teljesítményért, mellyel a gyermekeknek nyújtanak támogatást.  Örömmel látjuk, hogy a vállalatunkkal való szoros együttműködés jelentős segítséget nyújt munkájukhoz, és reméljük, hogy példaként szolgál a jövő generációinak is a társadalmi felelősségvállalás terén. Külön örömünkre szolgál, hogy a Magyarországon gyártott CLA Shooting Brake első darabja az ország határain belül maradt.”

Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke

Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke: „A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 25 évvel ezelőtti megalakulása óta folyamatosan minden erejével azon dolgozik, hogy segítse a fizikailag vagy értelmileg sérült, az árva és más módon rászoruló gyermekeket jelenlegi helyzetük könnyebbé tételével, jövőjük megalapozásával. Felemelő számunkra megtapasztalni, hogy egy multinacionális vállalat rendre bebizonyítja, hogy Magyarországra nem csupán üzleti partnerként tekint. A jótékonysági est bevételét főként, de nem kizárólag az egészségügyi programunkra fordítjuk, hogy még több rászoruló gyermek juthasson hozzá a szükséges ellátáshoz.”

Lewis Hamilton és a Jász-Plasztik Autócentrum (Tóth Zoltán projektigazgató, Kovács Róbert ügyvezető igazgató)
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.02
Az "MM" kód: Soha ne vegyél ilyen autót! ..
2023.06.02
Ha a fenntarthatóságról van szó, a hamburgi székhelyű intralogisztikai szolgáltató, a Still, halad....
2023.06.02
Olaszországban országos sztrájkot jelentettek be a légiforgalmi irányítók és a földi kiszolgálók....
2023.06.02
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén a szokásosnál is nagyobb energiát fektet az út menti növényzet....
2023.06.02
Bizonyos Tesla modelleknél gyakran észlelnek nyikorgó hangokat a futómű területéről. Mi a probléma....
2023.06.02
Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a....
2023.06.02
Dunaharaszti rendőr segített kiszabadítani az autóban rekedt Lénát - írja a police.hu ..
2023.06.02
A Bridgestone bemutatja a prémium kategóriás VX-R TRACTOR abroncscsaládot, amelynek fejlesztésénél....
2023.06.02
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője illetékességi területére kiterjedő fokozott ellenőrzést....
2023.06.02
Azzal ajándékozott meg a sors távol-keleti szerencséje, hogy volt alkalmam napokig tesztelni végre....