2026.09.18.

A Duna alacsony vízállása miatt több száz nemzetközi hajójáratát törölte a Mahart-PassNave Kft. az idén, ami mintegy 110 ezer utast érinthetett; a nemzetközi hajózásból tervezett árbevételhez képest júliusban 42 százalékos, augusztusban pedig már 81 százalékos elmaradást mértek - közölte Somodi...

2026.02.12.

Több mint tíz éve eltűnt autót emeltek ki a napokban a Dunából Paks térségében; az autó utasterében egy holttest volt - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

2025.04.28.

Vasárnap tartották hagyományos évadnyitó Kirajzásukat a budapesti személyhajósok. Az ingyenes programon mintegy 28 személyhajó – több ezer utassal a fedélzetén – egyszerre hagyta el a kikötőket, hogy aztán alakzatba fejlődve páratlan látványt nyújtsanak a Duna budapesti szakaszán.

2025.03.17.

Az M8 autópálya Dunavecse és Dunaújváros közötti szakaszán, az 1682 méter hosszú Duna feletti Pentele hídon idén előre tervezett karbantartási munka indul - jelentette be az MTI-nek küldött közleményében hétfőn a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Félpályás lezárás már...

2024.10.23.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Dunába hajtott egy autós Szentendrén, a 11-es főút belterületi szakaszán, a Sövény utca közelében szerda délelőtt.

2024.09.17.

A Duna magas vízállása miatt a lezárták a Győr-Moson-Sopron vármegyei 14-es főúton található Vámosszabadi ártéri hidat és ezzel együtt a határátkelőhelyet is. A lezárás érinti a teljes közúti forgalmat, így az autósok Győr-Moson-Sopron vármegyében az M15-ös autóutat, Komárom-Esztergom...

2024.05.22.

- Megtalálták a Verőcénél szombaton történt hajóbaleset egy további áldozatának holttestét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Facebook-oldalán szerdán.

2024.05.19.

- Hajóbaleset történt szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délelőtt a rendőrség honlapján. Vélhetően egy kisgéphajó egy szállodahajóval ütközött.

2023.12.29.

Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot; Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.

2023.12.27.

Csütörtökön tetőzhet a folyó, a budai és a pesti alsó rakpartot már hétfőn lezárták a gépjárműforgalom elől.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....