2017.10.05.

Arnold Schwarzenegger szerelme a Hummer terepjárók iránt nem újdonság, az akciószínészből lett politikus gyűjteményében ugyanis számos ilyen autó megtalálható. Néhányat olyan módon át is alakíttatott, hogy hidrogénnel illetve bioüzemanyaggal működjenek.

2017.10.03.

 - Lényegesen kevesebbet gyártott a Tesla a Model 3 elektromos autóból a tervezettnél a harmadik negyedévben, 260-at készített a Model 3 típusból és ebből 220-at szállított le a megrendelőknek.

2017.09.27.

Az ABB Abilityn alapuló megoldás olyan valós idejű, döntéselőkészítő adatelemzéseket biztosít majd a genfi tömegközlekedést üzemeltető cég számára, amivel felügyelni és irányítani tudják a kritikus eszközeiket

2017.09.20.

A Bosch víziójában a városi elektromobilitás nem csupán a nagyobb méretről és hatótávolságról szól. A nagyvárosokban ugyanis egyikre sincs igazán szükség, a megtett távok általában rövidebbek, alig haladják meg a 40 kilométert naponta. Emellett a kisebb elektromos járművek könnyebben jutnak át a...

2017.09.20.

- Szándéknyilatkozatot írt alá stratégia együttműködés létesítéséről elektromos járműtechnológiai és mobilitási szolgáltatási területeken az amerikai Ford Motor Co. és az indiai Mahindra and Mahindra Ltd. - jelentette be közös közleményben hétfőn a két autógyár.

2017.09.19.

Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében és az iparág előtt álló kérdések megválaszolásában, mivel ezen a téren nincsenek speciálisan magyar megoldások, az iparág jövője egész Európa számára az egyik legjelentősebb kihívás - mondta Lepsényi István...

2017.09.16.

- A Tesla október 26-án bemutatja elektromos teherautóját - jelentette Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat vezérigazgatója.

2017.09.15.

Angela Merkel német kancellár a gazdaság minden ágazatával foglalkozik, így német kancellárként nem meglepő módon különösen nagy figyelmet fordít az autóipar alakulására. Az Automobilwoche számolt be róla, hogy Merkel félti a német autógyárak versenyképességét a változó piacon.

2017.09.14.

Egymással szemben nyíló ajtók és B-oszlop nélküli tágas tér jellemzi a ŠKODA VISION E tanulmányautót, amely a Volkswagen elektromos autókhoz kifejlesztett moduláris padlólemezére épített első ilyen modell a márka történetében, indukciós töltési lehetőséggel.

2017.09.12.

- Még erőteljesebben fordul az elektromos autók irányába és megduplázza a zéró károsanyag-kibocsátású autók fejlesztésére szánt beruházási keretet a Volkswagen német autógyártó konszern, kihívást intézve az amerikai rivális Teslához egy tömegpiac megteremtésében.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....