2018.04.04.

Európai államainak kormányai különböző módokon próbálják ösztönözni a környezettudatos közlekedést. Nálunk elektromos autókra nem kell regisztrációs adót fizetni és a végösszegbe az állam is beszáll másfél millió forinttal, nem mellesleg pedig a parkolás is...

2018.04.03.

Megnyílt az Elektromobilitás Látogatóközpont kedden Budapesten a Millenáris B épületében. A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával létrehozott bemutatóterem az elektromos autózást mutatja be kipróbálható eszközökkel és szemléltető elemekkel – írta az MTI.

2018.03.29.

A brit prémiumgyártó az örök klasszikus rendkívüli kiadásával készül a 2018-as New York-i Nemzetközi Autószalonra: bemutatkozik a klasszikus Mini károsanyag-kibocsátástól mentes változata.

2018.03.26.

A világ vezető környezetbarát hibrid prémium gyártója, a Lexus digitális tartalmakat érintő együttműködésbe kezd a CNN vállalattal (CNNIC). Ez a partnerség a Lexus alapértékeinek egyikére, a japán vendégszeretet – az Omotenashi – koncepciójára összpontosít.

2018.03.26.

A legmodernebb technológiával kívánja kiszűrni a motordoppinggal csaló versenyzőket a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) - beépített motorról 2010 óta folyik a szóbeszéd.

2018.03.26.

- Megindult a termelés Monoron a dél-koreai Shinheung Sec akkumulátor-alkatrész gyárában. A nyolcmilliárd forintos beruházást kiemelt fejlesztésként 769 millió forinttal támogatta a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

2018.03.20.

Az ABB villámtöltőket szállít a két buszgyártó bevonásával megvalósuló elektromos busz programhoz, melynek köszönhetően Trondheim városa 2019-re megszüntetheti a fosszilis üzemanyag felhasználást a tömegközlekedésében.

2018.03.20.

A sanghaji székhelyű 3D nyomtatós kulturális múzeum minap adott közre egy képet kép az LSEV olasz járműgyártó X nevű elektromos autójáról.

2018.03.11.

Az elektromos közlekedés jövőbeli lehetőségeinek feltérképezése jegyében Európában először a Genfi Autószalonon mutatkozik be az az új tanulmányautó-család, amely a Toyota gyors ütemű elektromosjármű-fejlesztési programjának tervezett irányvonalait vázolja. Az akkumulátoros elektromos (BEV)...

2018.03.01.

A budapesti Német Nagykövetség egy vadonatúj BMW i3-ast vásárolt, mellyel a Nagykövetség flottája egy elektromos, a hosszú távú fenntarthatóság szimbólumát is jelentő BMW modellel bővült. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....