2015.01.07.

A német Porsche sportautó gyártó nem tervezi kizárólag elektromos árammal működő autók sorozatgyártását a közeljövőben, így az sem várható, hogy versenyre kel az amerikai Teslával ebben.

2014.12.10.

– Néhány tucat tisztán elektromos autó van forgalomban Magyarországon – mondta a Napi Gazdaságban Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki szerint zöld rendszámot kellene kapniuk az ilyen gépkocsiknak.

2014.11.05.

Gyorsulási rekordot állított föl egy svájci elektromos autó: kevesebb mint két másodperc alatt érte el álló helyzetből a 100 kilométeres óránkénti sebességet.

2014.11.03.

A környezetszennyezés elleni harc részeként a dél-koreai kormány arról döntött, hogy a jövő évtől árammeghajtású autókra kell cserélni az állami gépkocsiflotta negyedét.

2014.10.15.

– Az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyelete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter.

2014.10.01.

Elfogadta az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács azt az uniós irányelvet, amely az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítésének menetrendjét hivatott lefektetni.

2014.09.26.

Ma hétköznapi motortechnikai megoldás. Mi is a lényeg? Ha a motor hengerterében több a levegő, akkor több az oxigén is, mely a befecskendezett többlet tüzelőanyag elégetéséhez szükséges. Adott hengertérben a többlet tüzelőanyag elégetés nagyobb gáznyomást hoz létre, ezzel nagyobb lesz a...

2014.09.20.

A Nissan és Zalaegerszeg önkormányzata a mai napon átadta a Kosztolányi úton található Csipke parkolóház külső falához telepített elektromos autó villámtöltő berendezést, ami fontos mérföldkő a nyugat-magyarországi elektromobilitás terén.

2014.09.19.

Körvonalazódik a Jedlik Ányos Terv, amely meghatározza az elektromobilitás magyarországi elterjedéséhez szükséges szabályozási és támogatási keretet – olvashatjuk hírportálunkon az MTI közleménye alapján. Az NFM és az NGM államtitkárai – Glattfelder Béla és Fónagy János - az első Magyar...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....