elektromobilitás

Victory Charger néven a Polarisé lehet az első elektromos kétkerekű?

2015.02.08.

Helyezkedni tudni kell – szól a magyar mondás. Amerikában viszont ezt úgy hívják, hogy társulás általi áldás (blessing by association), amikor partnerség jön létre két fél között, akik kölcsönösen profitálnak egymás tudása, kapcsolatai és eszköztára révén. A Victory márkának életet adó Polaris ezúttal a Brammo céggel kötött egyezséget, akik élen járnak az elektromos motor műszaki fejlesztésében. Utóbbi cégnek Magyarország legnagyobb elektronikai gyártási szolgáltatója, a Flextronic International Kft a partnere.

Kevesebb, mint egy hónap telt el azóta, hogy a Victory motorok forgalmazója (Polaris) és a Brammo Inc. - 100 százalékban elektromos motorokat gyártó manufaktúra - között megállapodás jött létre, a kooperáció első terméke máris gyártásba került. A közelmúltban a Polaris beadta az új, elektromos motorjának elnevezésére vonatkozó szabadalmi indítványát – olvasható egy Jalopnik jelentésben. A jelentés szerint Victory Charger lesz a neve annak a masinának, mely által új fronton folytatná a versenyt az 1997-ben indult Victory márka a nagymultú Harley-Davidsonnal. Az ős-konkurencia (H-D) egyébként szintén a közlemúltban jelentette be, hogy elektromos hajtásláncú modelljének fejlesztését megkezdte és várhatóan 2015 év végén már kézzel fogható eredménye is lesz a LiveWire projektnek.

Brammo Empulse - A 2010-ben bemutatott modell trió egy folyadékhűtéses elektromos erőforrást tartalmaz, melynek hatótávja 60, 80 és 100 mérföld lehet. A végsebesség 160 km/h feletti

Annak ellenére, hogy a Polarisnak nem állt rendelkezésére elegendő idő a fejlesztésre úgy mint a Harley-nak, a megfelelő partner megválasztásával szenvtelenül nagy előnyre tettek szert. Bár a cég szerint nem a konkurens márka hasonló projektjének megelőzése volt a fókuszban, amikor a megállapodást kezdeményezték a Brammo felé, ugyanis a Polaris villanymoci programja csupán egy profit és imázsépítés szempontból tűnt előnyös lépésnek.

Azon túl, hogy károsanyag-kibocsátás nélküli hajtáslánccal rendelkezik a motor, semmiféle műszaki paramétert nem bocsátott eddig a nagyérdemű és a sajtó rendelkezésére a Polaris. Az viszont biztos, hogy nagy a nyüzsgés az újdonság megjelenése körül és a kérkedés joga is a Victory-t illeti.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.02
Az ország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszere épülhet meg hamarosan Pozsony közelében....
2026.05.02
A Harley-Davidson bejelentette, hogy 2026-ban új európai partnerségre lép a Jeep márkával, ezzel....
2026.05.02
Amint visszavonták az elektromos autók után járó szövetségi támogatást, visszaesett az amerikai....
2026.05.02
A Condor német légitársaság csütörtökön ünneplte az új Budapest–Frankfurt járatának elindítását. A....
2026.05.02
A közelmúltban különleges unboxing eseménynek lehettek tanúi a Soproni Egyetem munkatársai, hiszen ....
2026.05.02
 Mindössze néhány órával azután, hogy megkapta a jogosítványát, egy tinédzser autóbalesetet....
2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....