2014.03.03.

Németországban februárban már sorban a harmadik hónapban növekedett az eladott új autók száma, és bővült a gyártás és az export is a német autóipari szövetség (VDA) adatai szerint, amelyet a kedden kezdődő Genfi Autószalon előestéjén közöltek.

2014.03.03.

A One:1 motorjának teljesítménye 1 megawatt, azaz 1360 lóerő, a tömege pedig ugyanennyi, csak kilogrammban.

2014.03.03.

A Fiat a Genfi Autószalonra időzítette két újdonságának: a maguk modellcsaládjában új zászlóshajóként színre lépő Panda Cross és a Freemont Cross modelleknek a világpremierjét.

2014.03.02.

A tavasztól megvásárolható belső visszapillantó csak LCD kijelző, amely gombnyomásra hagyományos tükörré alakítható.

2014.02.28.

A Genfi Autószalont már csupán a francia autógyártás fejleményei miatt sem érdemes kihagyni, hiszen sorra jelentik be az alig tíz nap múlva bemutatandó új modelleket. Lássuk, mit tartogat nekünk a PSA testvérpár Kreatív Technológiája.

2014.02.28.

A győri gyártású sportkocsi harmadik nemzedékének néhány részlete már látható az Audi által kiadott kisfilmen.

2014.02.27.

A VisionC egy négyajtós kupé tanulmány, amelyből hamarosan szériaautó válik.

2014.02.27.

A Genfi Autószalonra készített Concept Estate formája és utastere az új XC90-est vetíti előre.

2014.02.26.

Az OPC Extreme a valaha volt leggyorsabb és legerősebb Opel Astra, ráadásul gyártani is fogják.

2014.02.26.

Év végén kerül piacra az új Mini kombi változata, a 4,2 méteres Clubman, amelynek már minden oldalán két ajtó lesz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....