2014.02.10.

A Genfi Autószalonra időzített S-osztály kupé nagyon hasonlít az ősszel bemutatott tanulmányautóra.

2014.02.10.

Az Új-Delhi Autószalonon bemutatott Celerio miniautó európai változata a Genfi Autószalonra érkezik.

2014.02.10.

A Koenigsegg One:1 minden kilogrammjára egy lóerő jut, így a svéd kocsi a Bugatti Veyron sebességrekordját is átadhatja a múltnak.

2014.02.08.

A Genfi Autószalonra készülő VisionC tanulmányautó az Octavia CC-t vetíti előre.

2014.02.07.

A C4 Cactus szériaváltozata egy új korszakot jelez a francia gyártónál: az olcsó, praktikus, és innovációkban gazdag modellekét.

2014.02.04.

A Genfi Autószalon debütál az egyedi külsejű Cherokee dízelmotoros változata, melyet kilencfokozatú váltóval is meg lehet majd venni.

2014.02.04.

Novemberben mutatták be a harmadik generációs Ford Kát előrevetítő ötajtós tanulmányautót, most pedig már a lépcsős hátú is megérkezett, rögtön kétféle változatban.

2014.02.03.

Márciusban, tanulmányautóként debütál a Skoda új kisautója, de ősszel már a szériaváltozat is megérkezik.

2014.02.02.

A Genfi Autószalonon debütáló 4-es Gran Coupé a 3-as limuzinra épül, de elegánsabb, ötajtós karosszériát kapott.

2014.01.30.

A Genfi Autószalonon bemutatkozó OPC Extreme az Astra versenyváltozatának utcára szelídített változata, sok szénszállal.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....