2017.03.28.

Kétévi stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban, még mindig igaz, hogy az öreg kontinens közútjai a legbiztonságosabbak a világon - derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből.

2017.03.08.

- Ezüst emlékplakettet adott át szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik a magyar autóbusz január 20-i szerencsétlensége után részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében.

2017.03.03.

- Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt - mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek pénteken.

2017.02.22.

- Két halálos baleset is történt szerdán Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az egyik áldozat egy kilenc éves gyermek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

2017.02.17.

Az olasz jog alapján perelve akár százezer eurós kártérítést is kaphatnak a január közepi veronai buszbaleset halálos áldozatainak hozzátartozói - írta pénteki számában a Magyar Hírlap.

2017.02.15.

- Hazahozták Veronából és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

2017.02.15.

- Az M43-as autópályán szerda reggel történt tömegbalesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő halt meg, a rendőrség eljárást indított - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a négy áldozaton kívül a balesetben tizenöten...

2017.02.15.

- Czakó Tibor, a Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezető igazgatója cáfolja azt a sajtóban megjelent feltételezést, hogy egy illegálisan beszerelt üzemanyagtartály lett volna a Verona mellett januárban balesetet szenvedett autóbuszban.

2017.02.06.

- Kamion ütközött össze autóbusszal Honduras fővárosában, Tegucigalpában helyi idő szerint vasárnap, a balesetben legalább huszonhárman meghaltak és harminckilencen megsebesültek.

2017.02.06.

Két halálos balesetben négy ember veszítette életét - 28 személyt ittas vezetés gyanúja miatt állítottak elő.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....