2015.07.24.

Elfogult vagyok, mert a magyar autósport mindig is a szívem csücske volt: ott voltam az első kapavágásnál a mogyoródi völgyben és az izgalmasabb fotó kedvéért kivittem néhány modellt is az első aszfaltcsíkra, aztán persze fényképeztem az első versenyen is.

2015.07.23.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton a rajongói segítségét kérte abban, hogy milyen felirat kerüljön a sisakjára és az autójára a hétvégi 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi emlékére.

2015.07.22.

A járművek megszállottjaként élő, születésétől fogva vak rekorder a motorozás és a jet skizés után egy távolsági busz volánja mögé ülve tett olyat, amit korábban senki: a Hungaroring vezetéstechnikai központjának pályáján több mint kilenc percen át mozgásban volt egy 20 tonnás járművel, és még a...

2015.07.22.

Idén július 24. és július 26. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – 2015-ben is forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.

2015.07.21.

A Scuderia Ferrari csapat szerelői már megérkeztek Mogyoródra, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíjának előkészületei nagy erőkkel zajlanak a Hungaroringen.

2015.07.17.

A Mercedes-Benz és az Allianz valódi versenyhangulatot varázsol Budapest belvárosába a Forma-1 Magyar Nagydíj hétvégéjén. Ismert magyar sportolók mellett Nico Rosberg, a MERCEDES AMG PETRONAS Formula One Team pilótája is ellátogat a nem mindennapi eseményre, ahol egy élő interjú során a száguldó...

2015.06.26.

Magyar versenyzőnk, Kiss Norbi a nogaroi futamgyőzelmeket követően, június 26-28. között az év leglátogatottabb versenyhétvégéjén, a Nürburgringen növelheti tovább előnyét, majd a német megmérettetést követően, már csak egy futam következik Csehországban, és szeptember 5-6. között újra a...

2015.06.07.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2015. június 6-án Szolnokon rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű országos vetélkedő megyei fordulóját. A verseny célja, hogy a biztonságos és balesetmentes közlekedés érdekében játékos úton felhívja a családok figyelmét a...

2015.06.04.

Kiss Norbi, a 2014-es FIA ETRC Kamion EB bajnoka címvédésre készül, és úgy tűnik, az idei évben is megállíthatatlan. A kamionsport legkiemelkedőbb alakját a hazai pálya minden bizonnyal doppingolni fogja, ugyanis negyed évszázad után szeptember 5-6. között, a hajrában ismét magyar szakaszon, a...

2015.05.22.

A tavalyihoz képest 10 százalékkal több látogató regisztrációjáról és megjelenéséről adtak számot az Opel Magyarország sajtó osztályán, a hét elején. A színes programoknak köszönhetően a látogatók – kortól és nemtől függetlenül - élményekben gazdagon térhettek haza, ugyanakkor a szervezők...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....