2021.05.26.

Bódult állapotban, vezetői engedély nélkül hajtott járművével Miskolcon egy autós, akinek aznapra volt idézése a rendőrségre egy korábbi közlekedési bűncselekmény miatt.

2021.05.23.

Ittasan, jogosítvány nélkül, járművezetéstől eltiltva, forgalomból kivont autóval.

2021.05.19.

A várpalotai rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, majd őrizetbe vették.

2021.05.12.

Még szerencse, hogy a 33 éves szekszárdi férfi neve stimmelt, más nem nagyon volt rendben vele és az autójával.

2021.03.18.

Egy tiszakürti lakos közlekedett település külterületén személygépkocsival március 17-én 20 óra 45 perckor, mikor a rendőrök ellenőrizték. 

2021.02.23.

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki Szegeden részegen, bedrogozva halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője nemrégiben az MTI-t.

2020.12.31.

Komárom-Esztergom megyében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások az eltiltott gépjárművezetők kiszűrésére – írta a police.hu.

2020.12.02.

Túl gyorsan hajtott a tatabányai férfi, majd menekülni próbált a rendőrök elől, akik utolérték és elfogták.

2020.11.19.

A parlament támogatását kérte a szocialista Molnár Zsolt ahhoz a javaslatához, amely szabálysértés helyett bűncselekményként javasolja meghatározni az engedély nélküli járművezetést - írja az MTI.

2020.10.21.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság eljárást indított a 31 éves gépjárművezetővel szemben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.08
Kétszáz litert már leszívott, mire megcsípték. ..
2026.09.08
A Geely 1000 V-os architektúrát fejleszt, hogy az autógyártó egyik prémium márkájának zászlóshajó....
2026.09.08
Annak ellenére növelte előnyét a Toyota a második helyezett BMW-hez képest, hogy a japán gyári....
2026.09.08
A BMW Art Cars kollekció húsz guruló műalkotása most először mutatkozott újra együtt Münchenben. ..
2026.09.08
A Honda CB750 Hornet már első pillantásra sem akar szerény motor lenni. A kompakt, agresszív....
2026.09.08
90 helyet 173 km/h, 50 helyett 117 km/h – erős sebességtúllépéseket regisztrált a Bács-Kiskun....
2026.09.08
Tovább drágul az üzemanyag mától Szlovéniában: a dízel és a fűtőolaj ára újabb történelmi csúcsra....
2026.09.08
Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett....
2026.09.08
Már ránézésre is minden szempontból újító a Genesis GV90, ami teljesen új technikai alapokra....
2026.09.07
Az Audi Hungariát nem érinti a Volkswagen Konszern Felügyelőbizottságának legutóbbi, szeptember 3-i....