2015.07.04.

Ahogy arról személyesen is meggyőződhettünk, megkezdődtek a nappali futáspróbák a CAF villamosokkal. Két egység rója az 1-es villamos vonalát, egyelőre utasok nélkül, a program másfél hónapig tart.

2015.06.22.

Július 5-én éjfélig zárva lesz a fővárosi Nyugati pályaudvar karbantartási és felújítási munkák miatt, erre a két hétre ideiglenes menetrendet vezet be a MÁV, és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is módosítja érintett járatainak közlekedését.

2015.06.19.

Korszerűsítette forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszerének (Futár) központját a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), élő kameraképeken láthatják az 1-3-as villamosok megállóit és a Combinók utasterét.

2015.06.17.

– Két cég verseng a 3-as metró kocsijainak felújításáért, maga az orosz gyártó, illetve az észt Skinest Rail, amely helyett alvállalkozója, az ukrán Krjukovszkij vagongyár végezné a munkát – írja a Napi Gazdaság.

2015.06.09.

Az év végén lejárnak a Volán-társaságok közszolgáltatási szerződései. A sikeres pályázáshoz a társaságoknál jelentős, 1200-1400 darabos járműcserére van szükség. A buszbeszerzési kiírások még nem jelentek meg, ellenben egy törvénymódosítás lehetővé teszi a járatok kiszervezését.

2015.06.05.

Uniós támogatással készíti elő a hódmezővásárhelyi önkormányzat az alföldi város és Szeged központját közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain-beruházást - tájékoztatott az önkormányzat.

2015.06.05.

A vasúttársaság a Nyugati pályaudvar régóta esedékes felújítását az iskolai szünet kezdetére időzítette. Június második felében emiatt az elővárosi és a távolsági vonatoknak Zugló, Rákospalota-Újpest és Kőbánya-Kispest lesz a végállomásuk.

2015.06.03.

– Európa leggyorsabb, akár óránkénti 400 kilométeres sebességre is képes, és legkényelmesebb szupervonatát helyezik üzembe június közepén Olaszországban – jelentette be Firenzében Michele Mario Elia, az olasz államvasutak vezérigazgatója.

2015.06.02.

– A kormány célja a kötöttpályás közlekedés erősítése, ennek érdekében európai uniós forrásokból jelentős fejlesztéseket tervez a következő időszakban – mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a MÁV Zrt. pályavasúti...

2015.05.31.

– Vasárnaptól jelentősen változik a Széll Kálmán tér forgalmi rendje a felújítás miatt: a módosítások a tömegközlekedési, gyalogos és közúti forgalmat is érintik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....