2019.05.08.

- Kifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.

2019.05.02.

Csütörtök reggel mintegy negyvenöt percig nem landoltak és indultak gépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

2019.04.24.

Az eddiginél lényegesen korszerűbb és megbízhatóbb műszeres leszállító berendezést kap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. futópályája a 13L pályavégen is – emiatt két hónapra le kellett zárni a futópályát. A több mint egymilliárd forintos fejlesztés miatt várhatóan június közepéig tart az...

2019.04.22.

Jelentős mértékben visszaesett az utasforgalom bővülési üteme a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az első negyedévben a tavalyi 17 százalék után idén 5,4 százalékos forgalombővülést mértek az előző évihez viszonyítva - írja az MTI.

2019.04.19.

A Qatar Airways Dohából Londonba tartó járata a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. április 19-én. A gép egy utas rosszulléte miatt szállt le. A világ legnagyobb befogadóképességű utasszállító repülőgépe, a kétszintes, négyhajtóműves Airbus A380-800-as eddig csak egyszer, egy 2011-es bemutatón...

2019.04.15.

- Lefújták a hétfő reggelre meghirdetett sztrájkot a Malév Ground Handling földi kiszolgálónál, minden járat menetrend szerint közlekedik - közölte a Budapest Airport hétfőn reggel az MTI-vel.

2019.04.11.

A nyári csúcsidőszakban az utasok előzetes online foglalással biztosíthatják helyüket a Liszt Ferenc Repülőtéren, amely egyébként júniustól tovább bővíti a parkolók kapacitását. Íme a legfontosabb tudnivalók!

 

2019.03.25.

Az eddiginél sűrűbben, 10 percenként jár március 31-étől vasárnap napközben a 100E repülőtéri busz - rajta Budapest-bérlettel nem, csak 900 forintért megvásárolható külön jeggyel lehet utazni.

2019.02.22.

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2019.01.15.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport a szén-dioxid-kibocsátásban további 10 százalékos csökkentést jelentett be.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....