repülés

Kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport

2019.05.08.

- Kifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.

A repülőtér üzemeltetője pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, tavaly 200 ezer kínai utas érkezett légi úton Budapestre, számuk pedig a júniusban induló Shanghai Airlines járatnak köszönhetően tovább fog bővülni. A várható igényekre felkészülve a Budapest Airport kínai nyelven is elérhetővé tette mobilalkalmazását és több repülőtéri üzletben lehetőség lesz a kínaiak által preferált elektronikus fizetési formákra, és több helyen kínai nyelvű tájékoztató táblákat is kihelyeznek.

A kínai utasok tájékozódását a repülőtéren egy mandarin nyelvet beszélő marketing specialista fogja segíteni - olvasható a közleményben. A Budapest Airport várakozásai szerint idén elérheti a 300 ezret a Kínából repülővel Magyarországra érkezők száma, az új, Sanghaj és Budapest közti járattól 35 ezer új utast várnak idén, az Air China mintegy 70 ezer utast kezelhet, a forgalom többi része pedig csatlakozó járatokkal érkezhet az országba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....