2016.04.11.

Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.

2016.03.21.

- Megkétszerezi, 314 millió euróra növeli az idén a beruházásra fordított összeget a Lufthansa Technik, a fejlesztés középpontjában az innováció, a digitalizáció és a globális hálózat erősítése áll.

2016.03.17.

- Növelte forgalmát és nyereségét tavaly és eredményének további javulására számít idén is a német Lufthansa légitársaság - tájékoztatta csütörtökön a Deutsche Lufthansa AG. az MTI-t.

2016.02.12.

- A Lufthansa-csoport 2016-ban flottája 10 százalékát újítja meg, összesen 52 új gépet vesznek át idén, köztük a világ első két Airbus A320neo típusú gépét, és 4 ezer embert vesz fel - közölte Carsten Spohr, a német légitársasági csoport vezérigazgatója pénteken Hamburgban.

2016.01.05.

Várhatóan a müncheni bázison is lesz létszámbővítés, az utaskiszolgálási területre 150 embert vehetnek fel ebben az évben.

2015.12.14.

A repülőgép-karbantartó Lufthansa Technik új állomást nyit a debreceni nemzetközi repülőtéren - jelentette be a cég vezérigazgató-helyettese hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

2015.12.07.

– Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között – közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

2015.12.06.

- Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.

2015.11.25.

Lemondták csütörtökre és péntekre tervezett újabb sztrájkjukat a Lufthansa német légitársaság légiutas-kísérői.

2015.11.15.

A nagy európai hagyományos légitársaságokat tömörítő mindhárom vállalati csoport utasforgalma nőtt októberben, a legjobban az International Airlines Group (IAG) teljesített - derül ki a légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....