2015.11.03.

Több mint nyolcvan gépjárművet adtak át a Falugondnoki Program keretében hétfőn Győrben, az Opel Magyarország a hét közepéig közel négyszáz darab kilencszemélyes, Opel Vivaro, EURO 6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt mikrobuszt ad át a programban részt vevő településeknek -...

2015.10.30.

A mai napon megjelent és 2015. december 15-től benyújtható a GINOP-2.1.7-15 – Prototípus, termék-, technológiai és szolgáltatásfejlesztés pályázat! A pályázaton akár induló kis- és középvállalkozások is jogosultak indulni!

2015.10.27.

Befejezéséhez közeledik a Kecskeméti Főiskola, mint konzorciumvezető által irányított „A kecskeméti növekedési zónában a jármű- és gépipari, valamint az agrár kis- és közepes beszállító vállalatok K+F+I kapacitásának fejlesztése a Kecskeméti Főiskola tudásbázisán” című, TÁMOP 4.2.1C-14/1/KONV-...

2015.09.17.

- Elkészült a Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. 14 ezer négyzetméter alapterületű csarnoka, a fejlesztéssel mintegy ötven százalékkal növeli kapacitását a győri székhelyű logisztikai vállalat - tájékoztatta a cég operációs igazgatója az MTI-t.

2015.09.11.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteki határozata szerint a BKV mindenben jogszerűen járt el a 3-as metró járműveinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására kiírt tender során - tájékoztatta a közlekedési társaság az MTI-t.

2015.09.08.

Sokat feszegetett téma az innováció, mely mai megfogalmazásában többet is jelent, mint egy új termék létrehozása. Szabályba vésett megfogalmazása nincs, így akár újítás lehet egy új gyártási módszer vagy akár egy új szolgáltatás bevezetése is. Mára a vállalkozások kezében is ott a lehetőség a...

2015.08.26.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 3 kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó pályázat is kiírásra került. Sokat feszegetett téma az innováció, mely mai megfogalmazásában többet is jelent, mint egy új termék létrehozása. Szabályba vésett megfogalmazása nincs, így...

2015.08.13.

A Budapest Airport nyílt pályázatot írt ki minibuszos szolgáltatás üzemeltetésére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a főváros és a repülőtér vonzáskörzete területére 2016. január 1-től 2021. január 31-ig - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

2015.08.04.

Az idén nyáron végre beindult a várt pályázati dömping, így sorra jelennek meg a vállalkozásfejlesztést célzó pályázatok. Elsők között jelent meg a konvergencia régióban székhellyel, telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások külföldi piacra jutását támogató pályázat, melynek...

2015.07.27.

– A MÁV-Start Zrt. visszavonta marketingkommunikációs ügynökségi feladatok ellátására kiírt közbeszerzési eljárását – derült ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....