2017.01.26.

Közép-kelet-európai regionális logisztikai központot telepít 2018-tól Hatvanba a Bosch, a beruházással 250 új munkahelyet hoznak létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

2016.02.10.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón ma jelentették be, hogy a Bosch csoport egy újabb fejlesztési projekten keresztül összesen 600 új munkahelyet teremt a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél.

2016.02.07.

A héten ünnepélyes keretek között adták át a Hatvan Város Önkormányzata által elindított „Hatvan Város Partnere” program elismeréseit, mely során a helyi vállalkozások társadalmi, közéleti felelősségvállalását, aktivitását díjazzák.

2015.10.21.

Mintegy 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő, egyben 50 új munkahelyet is teremtő beruházást adtak át a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában szerdán.

2015.06.03.

A Bosch, a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, magyarországi tevékenységének minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2014-ben.

2014.09.22.

A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. mintegy 871 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el egy 2,9 milliárd forintot meghaladó beruházásához, amelynek keretében új termelő berendezéseket, eszközöket szerez be, és 50 új munkavállalót is felvesz - közölte a cég...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....