2014.10.28.

Két autóversenyző, Harrison Scott és Louise Richardson vezette a Fiestát, amely 25 vetélytársát maga mögé utasítva szerezte meg a “Best Improvement” díjat az Angliában megrendezett ALD Automotive/Fleet World MPG Marathon versenyen.

2014.10.09.

Brit kutatók megvizsgálták, hogy mennyi az eltérés az autók valós, és a katalógusban szereplő fogyasztása között.

2014.09.29.

A valaha elért legnagyobb mértékre emelkedett tavaly a különbség a gépjárművek tényleges és a gyártók által megadott üzemanyag fogyasztása között - derül ki az International Council on Clean Transportation (ICCT) kutatóintézet tanulmányából.

2014.07.14.

Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett.

2014.06.27.

Egy brit újságíró egész pontosan 1968 kilométert autózott egy teljesen szériaállapotú Mercedes-Benz E 300 BlueTEC HYBRID-del Afrikából Európába.

2014.06.03.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata volt a legnagyobb sztár az energiatakarékos járművek versenyén, a franciaországi Toulouse-ban.

2014.05.19.

Összesen 200 diákcsapat mérte össze tudását Rotterdam belvárosában Európa leghíresebb üzemanyag-hatékonysági versenyén. A győri SZEnergy kategóriájában épp lecsúszott a dobogóról.

2014.05.06.

Idén, öt magyar csapat vesz részt saját tervezésű és építésű, speciális energiahatékony járművével a Shell Eco-marathon Europe 30. versenyén, hogy újabb üzemanyag-hatékonysági technológiákkal kísérletezzen.

2014.04.28.

Az elmúlt évek folyamán a teherjárművek gyártói számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a 2013. végén életbe lépő károsanyag-kibocsátási norma előírásainak megfeleljenek. A Scania a versenytársainál korábban mutatta be működőképes, járműbe szerelt, a szabályozással összhangban levő...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....