Scania

A Scania sorra dönti meg az üzemanyag-fogyasztási rekordokat

2014.04.28.

Az elmúlt évek folyamán a teherjárművek gyártói számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a 2013. végén életbe lépő károsanyag-kibocsátási norma előírásainak megfeleljenek. A Scania a versenytársainál korábban mutatta be működőképes, járműbe szerelt, a szabályozással összhangban levő motorját. Jelenleg a svéd gyártó kínálatában 18 féle Euro 6 motor szerepel, amelyek bármilyen alkalmazásra megfelelnek, illetve amelyek a különféle nemzetközi teszteken sorozatosan üzemanyag-fogyasztási rekordokat érnek el.

„Az Euro 6 norma az egész iparágnak komoly kihívást jelentett.” – mondta Joel Granath, a Scania tehergépkocsik gyártásáért felelős igazgatója. „Sokan a fogyasztás és a technológiai komplexitás növekedését várták. De most már a tényekre támaszkodhatunk. Például tavaly év végén egy Scania Streamline G 410 40 tonnás félpótkocsis szerelvényként két vitathatatlan rekordot is felállított a német és francia szakújságírók által elvégzett teszteken. Az újságírók szerint egy hasonló szerelvény – károsanyag-kibocsátási osztálytól függetlenül – sem teljesítette a Münchentől északra található tesztutat* nem sokkal több, mint 24 literes átlagfogyasztással.”

 

Az Euro 6-tal kapcsolatos korábbi félelmek alaptalannak bizonyultak. Annak ellenére, hogy mind a Scania, mind versenytársai termékválasztékában már tavaly ősszel szerepeltek az Euro 6 autók, az ügyfelek még inkább az elérhető Euro 5-ös járműveket választották.

 „Ügyfeleink erős versenykörnyezetben dolgoznak, így érthető, hogy inkább a biztonságot preferálják az ismeretlen helyett. De aki a Scania Euro 6-ot választja, az már egy bevált technológiát kap.” – hangsúlyozta Granath úr. „A Scania három évvel ezelőtt mutatta be Euro 6-os motorjainak első generációját. Ma már ügyfeleink üzemeltetési adatai jelentik a bizonyítékot arra, hogy a Scania a fejlesztés során helyes irányba indult el.”

 

Joel Granath kiemelte a Scania alternatív üzemanyaggal működő Euro 6 motorjainak széles választékát. „Jelenleg 11 dízel motorunk, két gázüzemű és öt 100 %-ban biodízellel működő Euro 6-os motorunk van. Bármilyen felhasználási terület igényeinek megfelelő motort tudunk kínálni. Különösen a Scania Streamline-nal elért kis fogyasztási értékekre vagyok büszke. A 13 literes 410 lóerős, csak SCR rendszerrel működő motorunk minden várakozást felülmúlt. A motor és annak teljesítménye tipikus példája a Scania azon törekvéseinek, hogy ügyfelei üzemeltetési költségeit mérsékelje.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....