2014.11.28.

Ritkán versenyez egymással közös pályán kamion, autóbusz és személyautó, az meg egészen egyedi, hogy ez a pálya a közút, a verseny célja pedig a minél nagyobb biztonság. A hat héten át zajló programban a kamionos, a taxis, a buszvezető, a sokat autózó értékesítő és szervizes, valamint a futár...

2014.11.28.

Az Audi Hungaria idén kilencedik alkalommal rendezi meg az „Audi Technik Kreaktivity 2014“ műszaki vetélkedőt középiskolás tanulók számára, ahol a tanulókból álló csapatok bemutathatják saját találmányaikat! A mai versenyen az autoszektor.hu is ott van, az eseményről tudósítunk.

2014.11.18.

Három versenyautóval, négy kísérő járművel, egy kamionnal és 25 fős stábbal indul el az UNIQA Sandlander Team a 2015. január 4-én induló dél-amerikai Dakar-ralin.

2014.11.12.

November 27-ig lehet jelentkezni a MOL-csoport Junior Freshhh vetélkedőjére, ezen középiskolás tehetségeknek kell matematikai, fizikai, kémiai, biológiai és földrajzi feladatokat megoldaniuk.

2014.10.27.

A spanyol Esteve Rabat nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2 kategóriájának idei szezonját, mivel az utolsó előtti, vasárnap rendezett Malajziai Nagydíjon harmadikként ért célba, s ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.

2014.09.27.

Legyen szó WRC, kit car, Historic vagy az újkori motorok tuningjáról - Havassy Péter nem csak szenvedéllyel beszél róluk - hanem szenvedéllyel és egyedülálló szakértelemmel készíti is azokat immár három évtizede. A hazai és külföldi autósportban méltán híres és elismert tuningmester történetét...

2014.09.18.

George Stephensonra, a vasúti közlekedés feltalálójára emlékezve rendezik meg idén is a Gőzmozdony Grand Prix-t szeptember 20-án a budapesti Vasúttörténeti Parkban, ahol három ország mozdonyvezetői teszik próbára ügyességüket.

2014.08.30.

Izgalmas megmérettetésre kerül sor 2014. augusztus 31-én: gumikacsák úsznak versenyt egymással a Duna budapesti szakaszán. Még mielőtt bárki kacsának gondolná a hírt, a hétvégi Kacsafutam elnevezésű rendezvény egy jótékonysági esemény, ami az UNICEF munkáját segíti. A kezdeményezés nem egyedi, a...

2014.08.29.

Sűrített levegővel meghajtott járművek versenyét rendezik meg szeptember 6-án Kecskemét főterén - közölte Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora pénteken sajtótájékoztatón.

2014.05.26.

A közúti járművezető szakoktatók, járművezető vizsgabiztosok és műszaki vizsgabiztosok vetélkedőjét tartották a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szervezésében a hétvégén a Hungaroringen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....
2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....