gumiabroncs

Új telephelyet nyitott a Gumiflex Kft. Zalaegerszegen

2013.10.30.

Új telephelyet nyitott a gumiabroncsok, keréktárcsák kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával, valamint szervizhálózat működtetésével foglalkozó Gumiflex Kft. szerdán Zalaegerszegen.

A Gumiflex Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Gábor a megnyitón kiemelte: a telephelynyitással a cég stabilizálni kívánja tevékenységét a térségben. Jelenleg a zalaegerszegi telephelyen négy főt alkalmaznak, de a következő években szeretnék megduplázni az alkalmazottak létszámát. A tervek szerint a későbbiekben gépfelszerzésekkel, regionális logisztikai telephely megnyitásával bővítik a szolgáltatatást.

A mintegy 20 millió forintos beruházással 600 négyzetméteres csarnok épült, ahol szerviz- és kiskereskedelmi szolgáltatást végeznek. A zalaegerszegi telephelyen az első évben 130 millió forint árbevételre számítanak, két-három éven belül pedig szeretnék elérni az évi 300 milliós forintos bevételt - ismertette.    Az MTI kérdésére elmondta, hogy a Gumiflex Kft. éves árbevétele 4 milliárd forint, tavaly 30 millió forint profitot értek el.

A Gumiflex Kft. 1991-ben alakult székesfehérvári székhellyel, gumiabroncsok kis- és nagykereskedelmi forgalmazására, emellett Pécsen és Budapesten volt eddig telephelyük. Gumiabroncsok mellett keréktárcsák, tömlők, védőszalagok és egyéb, a gumiszereléshez tartozó segédanyagok értékesítését is végezik. Több mint 100 ezer darabos raktárkészlettel rendelkeznek, a vevőkörük megközelíti a 6 ezer állandó vásárlót.

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében rámutatott: Zalaegerszeg környékén nincs autópálya, a Szlovéniába vezető vasútvonal mellett nincs megfelelő átrakodó hely, mindezek ellenére a közlekedési szektor erős a városban, ami nagyrészt a közlekedésgépészeti és autóforgalmi szakképzésnek köszönhető.

Tájékoztatása szerint a logisztikával, fuvarozással foglalkozó vállalatok közel 1 milliárd forinttal járulnak hozzá a város bevételeihez. A zalai megyeszékhelyen fenntartott mintegy 26 ezer 500 gépjármű után évente további 600 millió forint súlyadót fizetnek a tulajdonosok - tette hozzá a polgármester.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....