Az URH-rendszer alapvető feladata, hogy a telefonon vagy másként a forgalomirányító központba beérkező rendelést továbbítsa a gépkocsikhoz, így szervezzék a szolgáltatást a forgalmi igények változásának megfelelően. Ugyanakkor a hálózat arra is lehetőséget adott, hogy feldolgozzák és megválaszolják a sofőrök bejelentéseit, közleményeit. Csúcsidőben telefonon, taxiállomáson keresztül rendelést leadni nem lehetett, mert az állomásra érkező kocsit azonnal vagy rövid időn belül leintették. Ilyenkor csak URH-n lehetett rendelést továbbítani, egy csatornán óránként 120-160-at. A kapacitást nagyban befolyásolta, hogy mennyi időt foglaltak le az egyéb közlemények: egy baleset híre, mentés kérése, vidéki fuvar bejelentése, és az is, hogy a bemondott cím közelében volt-e forgalmazó szabad gépkocsi.

Sikertelen kocsikeresés esetén egy másik csatornán újra be kellett mondani a rendelést. Eredményes híváskor sem volt biztosított, hogy a legalkalmasabb helyen lévő kocsi teljesíti a fuvart, mert a hívásra jelentkezők helyzetét nem ismerték a központban. A megoldást csak a többcsatornás forgalmazás hozta meg.

A berendezések beszerzésével egy időben az I. sz. üzemegység területén URH-javító bázist alakítottak ki, amelyet a kor legmodernebb műszereivel szereltek fel. Mivel a KGST-országokban nem lehetett hozzájutni, az NSZK-beli Rode-Schwarz cégtől vásároltak egy Takeda Riken hordozható frekvenciamérőt (ezt a kocsikban is tudták használni), valamint egy „komplett mérőplaccot”, amely minden postai paraméter ellenőrzésére alkalmas volt.

1973-ban a Fővárosi Tanács a közműcégei részére „Egységes Tanácsi URH Hálózat” kialakítását kezdte meg. A szervező műszaki testület tagjai közé választották Vass Lászlót. A főváros összes vállalata közül a Főtaxinak volt a legnagyobb URH-hálózata, forgalmazási igénye is négy-ötszöröse volt a többiekének. 1974 végére már 230 taxiban üzemelt URH, a következő év decemberére 470 készülékkel rendelkeztek, amiből 430-at taxiba, 25-öt belszolgálati gépkocsiba telepítettek, 15-öt pedig alkatrésznek tettek félre. A forgalomirányító központ URH-kezelőhelyeinek a számát 1975-ben 19-re akarták növelni, és a beszerzési lehetőségektől függően további 4−600 készülék üzembe helyezését irányozták elő. A bővítés következtében a forgalmazás naponta 8−10 000 rendelés felvételét tette volna lehetővé. A négycsatornás URH-központ tervezésével és kivitelezésével a győri Távközlési Műszaki Főiskolát bízták meg még 1972-ben, csaknem egymillió forintért. 1973 októberére aztán végül a távközlési részleg vezetője, Vass László készítette el a tervet, amelyet újításként nyújtottak be, s amelynek bírálatára a BRG-től és a Budapesti Műszaki Egyetemről kértek fel egy-egy szakembert. Korda Tibor, a BME adjunktusa szakvéleményében megállapította, hogy a központ még a szakirodalomban is kevéssé ismert, rendkívül újszerű áramköröket tartalmaz, amelyek alkalmazásával nagymértékű költségcsökkenést lehet elérni. A BRG is pozitívan értékelte a tervet. A vállalat műszaki igazgatója 1974 márciusában engedélyezte a kivitelezést, megállapította, hogy a főiskola ajánlatával szemben Vass László terve és a saját kivitelezés 460 ezer forint megtakarítással jár.

Az elképzelések négy rádiófrekvenciás csatornára készültek, azzal, hogy a kapacitást a duplájára lehet bővíteni, azaz további 600 készüléket lehet rákapcsolni. A piacon lévő berendezések közül a BRG-é mellett az NDK-beli RFT cég terméke volt kedvező áron – darabonként 25 000 forintért – elérhető. Az RTF 1974 szeptemberéig leadott rendelés esetén a következő évben 550 berendezés szállítását vállalta. A BRG gépkocsiba szerelve darabonként 50 000 forintért vállalta volna a feladatot. Az URH-központot a vállalat telefonközpontjába telepítették, a város különböző pontjain, négy helyen alakítottak ki átjátszó állomást. Hogy érdemes volt a beruházásra költeni, az hamarosan megmutatkozott:

megrendelést adtak le URH-n.

Jelentősen emelték a szociális ellátásokra fordított összegeket is. 1974. október 1-től az üzemi étkeztetésben – az ebéden kívül – új szolgáltatást vezettek be, az egytálételes meleg vacsorát, amelyet a dolgozók 8,20 forintért vásárolhattak meg és vihettek haza. Jelentős beruházásokat hajtottak végre a vállalat tulajdonában lévő üdülőkben is. Felújították a hajdúszoboszlói épületet, és a gázfűtés bevezetésével hét szobát téliesítettek. 1973-ban a gárdonyi üdülőre 140 ezer forintot költöttek. A Balaton mellett is biztosított üdülési lehetőséget a Főtaxi. 1973-ban indult meg az NDK-beli Schwarze Pumpe cég és a Főtaxi közötti csereüdültetés. 1974-ben 37 dolgozó hat napot tölthetett a Magas-Tátrában, ötvenen pedig Moszkvába és Leningrádba látogathattak. 1975-ben a Balatonnál öt helyen 45 családos dolgozó üdülhetett. Hagyományosak voltak a Főtaxinál rendezett névadó ünnepségek, rendszeresek voltak a beteglátogatások, nőnapi, anyák napi ünnepségek, nyugdíjas-találkozók is. Klubokat, vállalati zenekart és énekkart is támogattak. 1972-től pályafenntartás címén évente 300 000 forinttal járultak hozzá a Testvériség SE és a Fővárosi Autótaxi SC által közösen használt Barátság Sporttelep költségeihez. 1975. január 13-án megalakult a vállalati Autósport Szakosztály. Az előző évben házi túraversenyeken vettek részt, abban az évben pedig már a bajnokság túraosztályában álltak rajthoz. A szakosztály, illetve a vállalat anyagi támogatást is nyújtott a versenyzőknek; a nevezési költségeket, a biztosítási díjakat fizették, és a versenyekre szervizkocsit biztosítottak. Az alakuló ülésen részt vett a II. sz. üzemegység igazgatója, támogatta a megalakulást Dvorszky Nándor, a Magyar Autóklub sportbizottságának tagja, Ferjáncz Attila és Zsembery Jenő Eb-helyezett rali-versenypáros pedig élménybeszámolót tartott.