100 éves a Főtaxi
Az egyik legjelentősebb eseménye volt a visszacsatolásoknak a kassai bevonulás. 1938. november 10-én Budapestről mintegy negyven magánkocsit, 58 nagytaxit és tíz autóbuszt indítottak az eseményre. A gépkocsioszlop zavartalan menetének biztosítására az Autótaxi két teherkocsit küldött üzemanyaggal, egyet pedig szerelőszemélyzettel és pótalkatrészekkel kíséretnek. A mintegy 600 kilométeres út során egyetlen kocsi hibásodott meg.
1938-ban két jelentős turisztikai esemény is volt az országban, az Autótaxi a téli kisebb forgalmú időszakban tanfolyamot tartott a sofőröknek. A túragépkocsi-vezetőket földrajzi és úti ismeretekre, valamint a kisebb hibák elhárítására oktatták, a taxisofőrök egy részének nyelvtanfolyamot szerveztek, németül, olaszul, franciául és néhány más nyelven tanulhattak. Az üzletévről a december 12-én megtartott közgyűlésen számoltak be. Az év eseményei a Részvénytársaságot nehéz feladatatok elé állították: a májusban megrendezett Eukarisztikus Kongresszus várt forgalmának lebonyolításra külföldi autóbuszokat is béreltek, ám az érdeklődés az európai események következtében elmaradt a várakozásoktól. A Szent István Év idegenforgalma a június-július-augusztusban jelentkező átmeneti emelkedés után szeptemberben szinte teljesen megszűnt.
A második világháború kitörése után is átmeneti forgalomemelkedés következett be, majd a háború előrehaladtával, elsősorban az üzemanyag- és gumiabroncshiány következtében a forgalom fokozatosan csökkent. A hadműveletek Magyarországra, illetve Budapestre való kiterjedésével 1944 év végén teljesen megszűnt a taxiközlekedés.
1939. szeptember 2-án jegyrendszert vezettek be az üzemanyagokra, és korlátozták a gumiabroncsok vásárlását. A magántulajdonú személygépkocsik 1000 cm3 hengerűrtartalomig havonta 50 liter, 2000 cm3-ig 80 liter, a fölött 100 liter üzemanyagot vásárolhattak. A közhasznú járművek több üzemanyagot kaptak, a gumiabroncsok beszerzésének a korlátozása azonban minden járművet sújtott. A következő év elején a felére csökkentették a vásárolható üzemanyag mennyiségét, és hamarosan külön engedélyhez kötötték az autók közlekedését. 1941-ben ismét felére csökkentették a vásárolható üzemanyag mennyiségét. A forgalomból kivont autók gumiabroncsira bejelentési kötelezettséget írtak elő.
A nehézségek ellenére az Autótaxi kezdetben még jelentős beruházásokat hajtott végre. Az 1940. május 18-án tartott igazgatósági ülésen Haltenberger Samu vezérigazgató bejelentette, hogy „a kisautótaxi park megújítására, folyó év januárjában 200 db kiskocsit rendeltek meg”. Eltérően az 1939-ben beszerzett Eifel Fordoktól, most Fiat 1100-as gyártmányokat vásároltak. A komplett kocsi ára karosszériával, gumiabroncsokkal, pótkerékkel együtt 4940 pengő volt, a torinói gyár már leszállította őket, és forgalomba is álltak. A 200 kocsiból százat az Általános Gépkocsi Közlekedési Rt. részére rendeltek, és a kocsik levizsgáztatása is ennek megfelelően történt. Később még vásároltak ezekből a típusokból.
A vezérigazgató bejelentette, hogy másik leányvállalatuk, a Budapest-vidéki Autóbusz Közlekedési Rt. engedélyt kapott a Kereskedelem és Közlekedésügyi Minisztériumtól 23 darab Opel Blitz gyártmányú autóbusz beszerzésére. A vezérigazgató előterjesztette az 1939-es üzletévre vonatkozó mérleget, amely 28 648,18 pengő nyereséget eredményezett.
A következő évi közgyűlés mindössze hét jelenlévő részvényesről számolt be. A részvénytulajdonosok:
1. Dr. Liptai Lajos, a Budapest Székesfőváros Községi Takarékpénztár megbízottjaként |
2475 részvény, |
99 szavazat, |
2. Dr. Ádám Géza |
400 részvény, |
16 szavazat, |
3. Vitéz dr. Bárczy Boldizsár |
400 részvény, |
16 szavazat, |
4. Haltenberger Samu |
525 részvény, |
21 szavazat. |
5. Káldi Jenő |
400 részvény, |
16 szavazat. |
6. Dr. Stein Emil |
400 részvény, |
16 szavazat. |
7. Dr. Berczik Sándor |
400 részvény, |
16 szavazat. |
Az ebben az évben készített leltár már leszerelt állapotban tünteti fel a Mág kistaxikat, azonban érdekes módon azokat nem értékesítették, hanem a Részvénytársaság Aréna úti raktárában tárolták. Vállalati tehergépkocsikként még mindig voltak forgalomban Marták.
A Budapest-vidéki Autóbusz Közlekedési Rt. 1941 augusztusában kapott építési engedélyt a zsámbéki Római Katolikus Egyházközösségtől bérelt telkein 16 x 51 méteres alapterületű garázs felépítésére. A mintegy 57 000 pengős ajánlati árért az építkezés 1942 végén fejeződött be. 1941. november 24. és december 23. között a pénzügyminisztérium, dr. Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter, a román uralom alól felszabaduló keleti és erdélyi országrészek újjáépítésére négyszázalékos kamatozású állami nyereménykölcsönt hirdetett meg: húsz év alatti visszafizetéssel, százmillió pengő értékben. Az Autótaxi megelőlegezte
a kötvények árát, és felhívta tisztviselői figyelmét a jegyzésére. A befizetendő összegeket 25 havi részletben vonták le az alkalmazottaktól, mindenki törzsfizetésének arányában jegyezhetett kötvényt,
200 pengő alatti havi fizetéssel |
100 pengő névértékű |
400 pengő alatti havi fizetéssel |
200 pengő névértékű |
600 pengő alatti havi fizetéssel |
400 pengő névértékű |
800 pengő alatti havi fizetéssel |
600 pengő névértékű |
kötvény jegyzését javasolták.