Moszkva

100 százalékban elektromossá válik Moszkva tömegközlekedése 2030-ra

2020.10.24.

Az ötszázadik elektromos autóbuszt is forgalomba állították Moszkvában október közepén – írja a rusautonews.com orosz autós szakportál. 

A járművet az orosz főváros vezetése vásárolta meg a Földfelszíni Közlekedés Megújítási Programjának keretében. A buszt a Kamaz leányvállalatának, a Nefaznak az összeszerelő üzemében készült.  

Az első orosz gyártmányú elektromos autóbuszok két évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében jelentek meg a főváros útjain. Számuk a 2018-19-es időszakban elérte a 300-at, majd 2020-ban további 200 elektromos járművel bővítettek a flottát. „Ennek eredményeként a moszkvai elektromos autóbusz-állomány lett a legnagyobb az Európai városok között” - olvasható az orosz főváros polgármesterének hivatalos honlapján.

Moszkva továbbra is vezető szerepre tör az elektromos közlekedés fejlesztése terén. A tervek szerint a következő hónapokban további 400 darabbal bővül az elektromos flotta, és 2023 végéig 2300-ra növelik a moszkvai utakon közlekedő elektromos buszok számát.

Ha ez megvalósul, akkor - a villamosokat is beleértve - Moszkva földfelszíni közlekedési rendszerének csaknem 40 százalékát  villanyüzemű lesz. 2030-ra pedig azt tervezik, hogy a Moszkvai Közlekedési Vállalat, a Moszgortransz valamennyi járműve „zöld” meghajtású lesz.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....