Románia

12 százalékkal nőtt az új járművek eladása Romániában

2017.09.23.

Az első nyolc hónapban az új járművek eladása 11,6 százalékkal nőtt Romániában a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte a héten a román autógyártók és -importőrök szövetsége. A növekedést főleg a személygépkocsik adták, amelyek értékesítése 14,5 százalékkal nőtt.

Összesen 97 605 új járművet adtak el, amiből 83 százalék, vagyis 80 829 személygépkocsi volt. A vásárlók 64 százaléka jogi személy, az eladott új autók 36 százaléka került magánszemélyek tulajdonába, ami az előző évekhez képest jelentős növekedést jelent. Az egyesület szerint a magánszemélyek vásárlási kedvének növekedése azt mutatja, hogy már nem meghatározó a kormány által finanszírozott roncsautó-program.



Az elmúlt években magánszemélyek szinte kizárólag a nyolc évnél öregebb autók lecserélése után kapott utalvánnyal vásároltak új személygépkocsit. A legtöbb új járművet, több mint 26 200-at a Dacia adott el, második a Volkswagen 9 900 eladott autóval. A Dacia megőrizte piaci elsőségét mintegy 30 százalékos részesedéssel. A járművek származási helye szerint 27 százalékát Romániában gyártották, mintegy 23 százalékát Németországban, 11 százalékát Csehországban, 8 százalékát Spanyolországban és 7 százalékát Törökországban.

Az új járművek eladása mellett jelentősen megugrott a használt gépkocsik forgalomba helyezése is. Az első nyolc hónapban 338 ezer használt járművet helyeztek forgalomba, ami ötszörös növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Ezt a látványos bővülést az idézte elő, hogy februárban a kormány eltörölte a környezetszennyezési adót, így a használt gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen olcsóbbá vált.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....