autós üldözés

150-180 km/h sebességgel, 100 kilométeren át menekült a rendőrök elől - videóval

2025.05.08.

A férfi esetenként a forgalommal szemben haladva, az autópályán közlekedő civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette  – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.

 

Fotó: Központi Nyomozó Főügyészség

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz a borsodi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a harmincéves férfi 2025. május 4-én délután, Miskolcon ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett egy lopott autóval.

A járőrök észlelték a körözés alatt álló járművet, ezért megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával rendőri intézkedést kezdeményeztek. A szolgálati gépjárművel megálltak, majd gyalogosan két oldalról megközelítették az álló járművet és felszólították a férfit, hogy állítsa le a motort. Az elkövető a felszólításnak nem tett eleget, és nagy gázt adva nekitolatott a mögötte álló rendőrautó elejének – miközben a járőröket majdnem elsodorta –, majd 150-180 km/h sebességgel a várost elhagyva az M30-as és az M3-as autópályán Budapest felé menekült.

A férfi a közel 100 kilométer megtétele közben több KRESZ szabályt is megszegett, veszélyes közlekedési szituációkat alakított ki, és a hirtelen sávváltásokkal, esetenként a forgalommal szemben haladva, az autópályán közlekedő civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette.

A követésbe bekapcsolódó megerősítő erők fény- és hangjelzéssel, hangosbeszélőn, valamint kézjelzéssel is megállásra szólították fel a férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva autóját úgy vezette, hogy a rendőrök az ütközést irányváltoztatással, sebességük növelésével, vagy hirtelen fékezéssel tudták csak elkerülni.

A férfi a motoros rendőröket többször megpróbálta leszorítani az útról, majd amikor az autója első abroncsa kidurrant, a gumi darabjai a szolgálati motorkerékpároknak csapódtak. A férfi ennek ellenére nem csökkentette sebességét, de miután az autó hátsó kereke is légvesztetté vált, a kocsi a szalagkorlátnak ütközött. Ezután a férfi gépjárművet úgy rántotta vissza az útra, hogy autót az egyik rendőrmotornak kormányozta. A járőr kézsérülést szenvedett, de az elkövető magatartása akár az ő, akár a járőrtársa halálát is előidézhette volna, amelyek elmaradása kizárólag a sértettek kiemelkedő motoros tapasztalatának köszönhető.

A nyomozó ügyészség intézkedett a többszörösen büntetett férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában hozott végzés végleges, a férfi nem tett vallomást.

Az ámokfutásról készült videó itt érhető el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....