MÁV

160 km/h-val száguldott a vonat utasokkal Budapest és Székesfehérvár között

2025.06.14.

A sebességrekordot Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója jelentette be a Facebookon.

"A mai óriási utasforgalomban a csoportok számára egy mentesítő vonatot indítottunk Budapestről Balatonszentgyörgyre, és mi is eljöttünk vele, aminek oka, hogy ez az első vonat, ami utasforgalomban Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetett" - mondta a vezérigazgató az oldalára feltöltött videóban.

 

Hozzátette, hogy az elmúlt években lezajlott pálya- és biztosítóberendezés-fejlesztéseknek köszönhetően megkapták a hatósági engedélyt, és ezáltal ezen a vonalszakaszon nagyjából 45 kilométeren lehetségessé vált a 160 kilométer per órás vonatközlekedés.

Június 21-től az itt menetrend szerint közlekedő vonatok is mehetnek 160-nal, ha a jármű képes erre a sebességre. A nyári forgalomban rengeteg Flirt és KISS motorvonat közlekedik erre, késés esetén kihasználva ezt a sebességet, mintegy három percet dolgozhatnak le az esetleges késésből.

A 160 km/h-s közlekedés tehát idén még nem kerül menetrendbe, csak a késő vonatok fogják használni, de így is nő a menetrendszerűség és javul a szolgáltatás Budapest és a Balaton között - mondta Hegyi Zsolt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
Verge Motorcycles finn vállalat bemutatta a világ első szilárdtest-akkumulátoros motorkerékpárját. ..
2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....
2026.01.14
Másodszor vesz részt a Budapest-Bamako Ralin a Süle Krisztián és Simon Péter alkotta, tavaly a....
2026.01.14
Látványos festéssel készülnek az egyre több gyártót vonzó Hosszútávú Világbajnokság....