Ford

18 személyes midibuszt kínál a Ford

2014.05.20.

Már egész Európában kapható a vadonatúj Ford Transit Minibus, a Ford eddigi legnagyobb minibusza, amiben akár 18 ülés is lehet.

A háromtagú modellcsalád üzemanyag-fogyasztása 6 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi modelleké, hála  a széria Auto-Start-Stop rendszerrel érkező alacsony károsanyag-kibocsátású dízelmotoroknak. Az utazást új komfortnövelő elemek– kartámasszal felszerelt, dönthető ülések, hátsó klímaberendezés – teszik kényelmesebbé, és az utastérbe könnyebb lett a beszállás, emellett pedig a kilátás is javult.


Mindezt vadonatúj, fejlett biztonsági és vezetősegítő technológiák egészítik ki, amelyeket csak a Ford kínál a kategóriában, ilyenek az Elektronikus Stabilitásvezérlés Curve Control technológiával és Oldaldőlés Mérséklővel, Vezetőfigyelmeztető Rendszer és Vészhelyzeti Segélyhívóval kiegészített, hangvezérlésű Ford SYNC.

A törökországi Kocaeliben működő Tranzit-gyárban készülő Transit Minibus ugyanazokon a kemény teszteken bizonyította kiváló minőségét és teljesítményét, mint a többi Transit-modell. A 18 üléses változat utasterében öt üléssor található; a hátsó, négyszemélyes üléssor két középső ülése kivehető, s az így felszabadult helyen elfér egy kerekesszék, vagy akár az extra poggyász is. Az autó innovatív megoldásai közt szerepel az extra széles tolóajtó, amelyhez alapáron jár a ki- és beszállást megkönnyítő, elektromos mozgatású fellépő.


A Transit Minibus is megfelelt a Ford kemény globális haszonjármű-tesztelési előírásainak; az így próbára tett Transitok 11 millió kilométernek megfelelő távot futottak le Európa és Észak-Amerika útjain (ez annyi, mintha 275 alkalommal kerülték volna meg a Földet), s az autókat 500.000 kilométeren át tesztelték olyan vállalkozók, akik jelenleg is Transittal végzik a munkájukat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....