Audi

2017-re elkészül az Audi Q8

2014.05.06.

Az Audinál zöld utat adtak a Q7-nél sportosabb óriás szabadidő elkészítésének, amely 2017-ben mutatkozhat be a piacon.

Ingolstadtban engedélyt adtak a fejlesztés alatt álló Q8 gyártásának előkészítésére. Rupert Stadler, az Audi vezérigazgatója elárulta a brit Autocarnak, hogy a nagy crossover az egyik legfontosabb új modell lesz abból a 11-ből, amelyet 2020-ig bemutatnak. A 11 modellből 5 lesz szabadidő-autó, ezeket Q1-nek, Q2-nek, Q4-nek, Q6-nak és Q8-nak fogják hívni.

Úgy számol az Audi, hogy az évtized végére 10 eladott autójából 4 lesz SUV, ami körülbelül évi 800 ezer hobbiterepjáró eladását jelentheti. „Nagy potenciált látunk a SUV szegmensben, és a nagy presztízzsel bíró felső kategóriában” – nyilatkozta Stadler.

A Q8 csúcsmodell elsősorban Kínában, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban lehet sikeres. A modellt technikája szoros rokonságban áll majd az A8 következő nemzedékével, de azzal ellentétben a könnyebb terepen is tud majd menni, mivel a kerekei és hasmagassága nagyobb lesz, és emelhető légrugózással is felszerelik majd.

A több mint öt méter hosszú Q8 alapmodelljét a háromliteresV6-os benzinmotor hajtja majd, a legdrágább RS variánst pedig az RS6-ból és az RS7-ből ismert négyliteres, biturbó V8-as. Természetesen V6-os és V8-as dízelek, sima és konnektoros hibridek is megjelennek a kínálatban, és talán számíthatunk egy teljesen elektromos változatra is, amely a Tesla Model X-nek jelenthetne konkurenciát.

Az Audi dizájnfőnöke, Marc Lichte irányításával egy egyedi, ötajtós, kupészerű karosszériát terveznek a Q sorozat zászlóshajójának: a hátulja nem lesz olyan meredek, mint a Q7-esé, a frontészre pedig agresszívebb formájú lámpákat és hűtőrácsot tesznek majd. Az ablakfelületek mérete is lecsökken, a sárvédőket jobban kiszélesítik.

A Q8 műszakilag a következő generációs Q7-re épül, amelynek alapját a második generációs MLB (moduláris hosszmotoros építőkészlet) adja majd. A konszernen belül az Audi vezeti ennek a padlólemeznek a kifejlesztését, a Q7 és a Q8 modelleken kívül a következő Porsche Cayenne, a Porsche Cayenne kupé, a Lamborghini Urus, a Bentley SUV-ja és a következő Volkswagen Touareg is erre fog épülni. Az MLB II-ben a tengelytávot és a nyomtávot is szabadon lehet majd változtatni, ezért a rá épülő modellek meglehetősen különbözőek lehetnek.

Az MLB-ben nagy arányban használnak majd alumíniumot, nagyszilárdságú acélt és szénszálat a tömegcsökkentés érdekében, aminek köszönhetően a Q7 és a Q8 tömege bemehet két tonna alá, ami 300 kilogrammal kevesebb a jelenlegi Q7 tömegénél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..