autósport

2017. szoros bajnokságot ígér

2017.03.30.

A hosszú pihenő után egy rendkívül hasznos, „nagyteszttel” hangolt a magyar bajnokság nyitányára a címvédő SKODA Rally Team Hungaria csapata.

A csapat versenyzői, Herczig Norbert és Bacigál Igor már nagyon várják, hogy ismét élesben, bajnoki pontokért autózhassanak, hiszen ezt a tavaly júliusban megrendezett Fehérvár Rallye óta nem tehették meg. A tavalyi évben a megszerzett abszolút bajnoki cím után ugyanis két versenyen már csak a nézők és a saját szórakoztatásukra indultak. A Skoda Rally Team Hungária csapatánál úgy tűnik minden a régi: a páros, a technika és a szervizcsapat is. Ebben a megszokott felállásban várják a miskolci hétvégét.

A szezonnyitó futam előtt úgy döntöttünk, hogy két helyszínen is kipróbáljuk a SKODA R5-ös Fabia új fejlesztéseit, ezért a Mátrában jártunk, ahol a jobb és a rosszabb minőségű aszfaltra is megtaláltuk a beállításokat – árulta el Herczig Norbi. – Persze a hosszú szünet miatt egy kicsit akklimatizálódnunk is kellett, a féktávok, a kanyarsebesség és a gyorsulás szempontjából is vissza kellett rázódnunk a régi kerékvágásba, de úgy tűnt Igor is a csapat is és én is gyorsan felvettük a tőlünk megszokott dinamikus ritmust.

A SKODA Rally Team Hungaria pilótájának figyelmét azonban az elmúlt hetekben többfelé is meg kellett osztania, ugyanis számos eseményre volt hivatalos, melyek közül számára a legkedvesebb a MOL Értékesítési- és Kommunikációs osztályának közös sajtótájékoztatója volt, ahol Herczig Norbertet az a megtiszteltetés érte, hogy bejelentésre került, 2017-től ő is a MOL Csapat tajga lett.

Igen. Ez a bejelentés számomra valóban óriási megtiszteltetést jelent. Évek óta erről álmodom és most, hogy megkaptam az elismerő címet, és egy fantasztikus csapat tagja lehetek, mindent meg fogok tenni érte, hogy méltó legyek rá. Készen állunk tehát és nagyon várjuk a rajtot. – folytatta a pilóta. Sőt! Óriási várakozással állunk a 2017-es bajnokság elé, ahol az élmezőny az elmúlt évekhez képest igen népes és erős lesz. Az idei évben szoros bajnokságra, nagy csatákra számítunk.

A Hell 23. Miskolc Rallye pénteken az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, 17:00 órától pedig a népkerti salakmotor stadionban tartják meg a prológot. Szombaton két pályán összesen hat, vasárnap három helyszínen további nyolc mért szakasz vár a párosokra, végül vasárnap délután a célba érkezett párosokat Szikszón köszöntik majd.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....