útépítés

2018-ra elkészülhet a gyorsforgalmi út Győr és Sopron között

2014.09.06.

Kormányzati célkitűzés, hogy 2018-ra gyorsforgalmi úttal becsatlakozzon Sopron az M1-es autópályához, ennek már a pénzügyi feltételei is megvannak – mondta Lázár János a Kisalföldnek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: további cél, hogy az ország valamennyi megyei jogú városát gyorsforgalmi úttal kössék össze az autópályákkal.

Az M85-ös Győr és Csorna közötti szakasza jövő júniusra készül el, a csornai elkerülő építése 2017-ben fejeződik be. 

Lázár János elmondta, hogy a beruházás felgyorsítása annak a 34 milliárd (10 846 milliárd forint) eurós támogatásnak köszönhető, amelyről partnerségi megállapodást kötött Magyarország az Európai Bizottsággal a 2014-2020 közötti időszakra. 

Az európai uniós pénzekről szóló tárgyalásokon Magyarország kiemelten fontosnak tartotta az úthálózat fejlesztését és a munkahelyteremtést, hogy a vidéken élők infrastrukturális helyzetében és munkához való jutásában pozitív változás legyen – tette hozzá a miniszter.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....