Volvo hírek

2020-ban gyártásba kerül az első önvezető Volvo

2018.11.03.

A Volvo bejelentette, hogy 2020-ban megkezdi első önvezető modelljének gyártását. Az ehhez szükséges nagy teljesítményű rendszereket a processzorairól ismert NVIDIA szállítja majd. 

Az Automobilwoche szerint a bejelentés természetesen nem teljes mértékben automata rendszerről szól, hanem 2-es szintű önvezető modellekről, amelyek autópályákon és országutakon képesek a vezető beavatkozása nélkül közlekedni. Az egyelőre nem ismert, hogy a svédek valamelyik meglévő modelljüket ruházzák fel a technológiával, vagy egy teljesen új autóban találkozhatunk majd az új rendszerrel. 

Volvo

A bejelentés egyrészt üzenet Elon Musk számára, aki kezdhet aggódni, ugyanis a régóta ígért, Tesla féle önvezető technológia még mindig nincs az utakon. Másrészt pedig jelzés az Európai Unió döntéshozóinak, hiszen jelenleg még a 3-as szintű önvezető járművek szabályozása sem készült el. 

A Volvo vezére hozzátette, hogy egy jól működő önvezető rendszer olyan mennyiségű adat feldolgozását igényli, hogy a svédek kénytelenek voltak partnert találni a kezdeményezéshez. 2 év múlva kiderül, mekkora sikerrel. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....