üzemanyagcella

2020-ban jönnek az üzemanyagcellás Hondák

2015.05.25.

A japán gyártó öt éven belül jelenne meg a piacon a környezetbarát, nagy mennyiségben készülő szériaautókkal, de az kis sorozatban készülő FCV már egy-két éven belül megvásárolható lesz.

A Honda a Genfi Autószalon mutatta be az üzemanyagcellás FCV tanulmányautót (képeinken), amely állítólag már közel áll a végleges verzióhoz. „Ez a kocsi már relatíve közel áll egy sorozatgyártású autóhoz” – nyilatkozta a brit Autocarnak Thomas Brachmann, a Honda hajtásláncok fejlesztéséért felelős részleg vezetője. „Talán pár karosszériaelemen változtatunk még, de ennyi” – tette hozzá. Az autó kis sorozatban már 2016-tól kapható lesz Japánban, és nem sokkal később a világ más részein is. Az új FCV kb. 480 kilométert meg tud tenni egy tank hidrogénnel, és a tankolása sem tart tovább 3 percnél.

A Honda ezúttal nagyobb sorozatban gondolkodik, mint a 2008-2014 között gyártott, szintén üzemanyagcellás FCX Clarity esetében, amit kizárólag Japánban, az  Egyesült Államokban (Kaliforniában), és Európa egyes országaiban lehetett lízingelni, de összesen csak 60-70 fogyott belőle. Az új FCV üzemanyagcellája 33 százalékkal kisebb, és 60 százalékkal nagyobb kapacitású, mint amit az FCX Clarity-ben használt a Honda.

A nagy sorozatban készülő üzemanyagcellás Honda tömegmodellek csak 2020 körül jelennek meg majd a japán gyártó palettáján. Brachmann szerint ugyanakkor a kevés hidrogénkút miatt még legalább 10-15 évbe telik, mire a technológia széles körben elterjed. „Ez a valószínű, hacsak meg nem változtatjuk a marketing stratégiánkat és a társadalmat, mert ebben az esetben kevesebb idő is elég lehet” – tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....