Szlovákai

2024 első felében 42-en akartak vonat elé ugorva véget vetni az életüknek

2024.07.30.

2024 első felében 42-en próbáltak véget vetni életüknek a vasúton. Öt kísérlet súlyos sérüléseket és további 37 halálesetet okozott. Ez a Szlovák Vasutak (ŽSR) előzetes statisztikáiból következik, amelyeket a Szlovák Vasutak kommunikációs osztálya bocsátott a TASR hírügynökség rendelkezésére - írja a parameter.sk.

A statisztikák azt mutatják, hogy az esetek számának legjelentősebb növekedése 2021 és 2022 között volt. Marek Madro, az IPčko egyesület pszichológusa a TASR-nek elmondta, hogy nagyrészt a globális válságok a felelősek, amelyekkel a Szlovák Köztársaságnak is meg kellett küzdenie.

A tavalyi év egészében a Szlovák Vasutak 77 kísérletet regisztrált. Ebből 70-et fejeztek be 2015 óta a vasúton a legtöbb öngyilkossági kísérletet 2022-ben regisztráltak, összesen 83-at. Ekkor hetvenhét ember lett öngyilkos. Az előző évben (2021) 52 próbálkozást regisztráltak a vasutak.

Madro, a mentális egészséggel kapcsolatos segítségnyújtással foglalkozó IPčko egyesület munkatársa szerint ezt a 2021 utáni növekedést globális válságok okozták, amelyekkel Szlovákiának is meg kellett küzdenie. Madro emlékeztetett arra, hogy a COVID-19 világjárvány kezdete óta az Egészségügyi Világszervezet felhívta a figyelmet annak mentális egészséggel kapcsolatos következményeire. “Akkor arra szólította fel az országokat, hogy tegyenek megelőző intézkedéseket és javítsák a mentális egészségügyi ellátást” – mutatott rá.

Szerinte az erőszak és az öngyilkosságok áldozatainak megnövekedett száma abban is megmutatkozik, hogy az IPčkóval mennyien veszik fel a kapcsolatot. 2024 első felében 82 ezer hívást regisztrált a szervezet. 2019 egészében ez a szám “csak” 25 ezer volt – tájékoztatott Madro.

A szervezet több száz táblát helyezett el a válságvonalak elérhetőségeivel a vasútvonalak közelében. 2020 és 2023 között az üzemeltetők több mint 330 segélyhívást kaptak közvetlenül a sínek mellől. Erről az IPčko 2023-as éves statisztikai jelentésében számolt be.

A mentális problémákkal küzdő személy az IPčka krízisvonalaihoz fordulhat. A szervezet három krízisközpontját ugyanakkor forráshiány miatt szeptembertől bezárás fenyegeti. Az idei évre az IPčko több támogatási felhívással számolt, amelyeket Madro szerint nem hirdettek meg, kevesebb pénzt ajánlottak fel vagy késnek az anyagi támogatások.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....